Infostart.hu
eur:
362.18
usd:
322.11
bux:
145471.12
2026. október 16. péntek Gál

Porosenko: a béke az ukrajnai reformok előfeltétele

Az ukrajnai reformok megvalósításának egyetlen előfeltétele van, a béke - hangsúlyozta Petro Porosenko ukrán elnök csütörtök este újságírók előtt Brüsszelben, miután tájékoztatta az EU-csúcstalálkozó részvevőit az aznap hajnalban véget ért minszki egyeztetések kimeneteléről.

Porosenko a Vlagyimir Putyin orosz és Francois Hollande francia államfővel, valamint Angela Merkel német kancellárral létrejött, 13 pontos egyezségének legfontosabb elemeként a lényegében csaknem azonnali tűzszüneti megállapodást említette.

Kiemelte, hogy a szakadárok képviselői számos ultimátum jellegű követelést fogalmaztak meg, de ukrán részről ezek egyikét sem voltak hajlandóak elfogadni. Azt mondta, hogy Ukrajna - ellentétben a szakadárokkal - eddig is felelősségteljes magatartást tanúsított a tavaly szeptemberben megszületett, előző minszki megállapodások betartását illetően.

Az ukrán elnök elégedetten állapította meg, hogy az unió részéről teljes egységet, Ukrajna melletti kiállást tapasztalt, és hangsúlyozta annak fontosságát, hogy - a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Christine Lagarde által aznap bejelentett pénzügyi támogatása mellett - az unió is nyújtson segítséget az ukrajnai reformfolyamat végigviteléhez.

Porosenko szintén kitért arra, hogy Ukrajna fontosnak tartaná, ha állampolgárai már a májusi rigai keleti partnerségi EU-csúcstalálkozón megkapnák az uniós vízummentességet. Elmondása szerint az EU-országok csúcsvezetői pozitív módon reagáltak erre az általa megfogalmazott igényre.

Címlapról ajánljuk

Közeledik egymáshoz Ukrajna és Magyarország Volodimir Zelenszkij szerint

Ukrajna és Magyarország közeledik egymáshoz, és a két ország kapcsolatában előrelépés tapasztalható - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Brüsszelben pénteken, Magyar Péter miniszterelnökkel folytatott megbeszélését követően.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×