Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Az Iszlám Államot és a franciaországi merénylőket éltető felvonulás a Gázai övezetben

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet és a párizsi merényleteket elkövető szélsőséges iszlamistákat éltető felvonulást tartottak hétfőn szalafisták a Gázai övezetben, a rivális Hamász palesztin szervezet biztonsági erőinek engedélyével.

Az egyik tiltakozó szerint a felvonulással azt adják Franciaország és a világ országai tudtára, hogy miközben az iszlám minden vallás tiszteletére szólítja fel őket, azt is megparancsolja, hogy büntessék meg és öljék meg azokat, akik megsértik Mohamed prófétát.

A hétfői felvonulásra és a francia kulturális központ környékére több tucatnyi rendőrt vezényelt ki az övezetet irányító Hamász. Az utóbbi helyszínen a mintegy kétszáz tiltakozó francia zászlókat égetett, a párizsi merényletek elkövetőinek képeit emelte a magasba, és halállal fenyegette meg a térségben élő franciákat.

Január 7-én két szélsőséges iszlamista tizenkét halálos áldozatot szedő merényletet követett el a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap párizsi szerkesztősége ellen. Később egy harmadik szélsőséges megölt egy rendőrnőt Párizs egy elővárosában, majd túszokat ejtett egy kóser élelmiszerboltban, az utóbbi támadásban négy ember életét vesztette. A merényletek óta először múlt szerdán jelent meg ismét a Charlie Hebdo, méghozzá egy Mohamed prófétát ábrázoló rajzzal a címlapján. A muzulmánok lakta országokban az újabb karikatúrák ellen sorozatos tiltakozások kezdődtek.

A Gázai övezetben tartott megmozdulás több résztvevője az Iszlám Állam dzsihadista szervezet harcosainak egyenruhájához hasonló öltözéket vett magára, és különféle szalafista csoportosulások tagjainak vallotta magát.

A gázai szalafisták az Iszlám Állam és az al-Kaida nemzetközi terrorcsoport által meghirdetett globális "szent háború" hívei. Ezzel szemben a kifejezetten Izrael elpusztítását hirdető Hamász tagjai saját bevallásuk szerint nem tevékenykednek külföldön, és a szalafistákkal korábban fegyveres összetűzésbe is kerültek a Gázai övezetben.

A szalafizmus irányzata az iszlám jogrend alapján működő állam kiépítésére törekszik, és elutasítja a világi államot.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borotvaélen táncol a Mercosur-egyezmény

Borotvaélen táncol a Mercosur-egyezmény

Az Európai Parlamentben még bizonytalan a huszonöt éve előkészített EU–Mercosur kereskedelmi megállapodás sorsa, amelynek ratifikációját az agrárérdekek és a belpolitikai kockázatok miatt több tagállam és párt is nyíltan vagy burkoltan akadályozná. Miközben a dél-amerikai importtól tartó gazdák és kormányok a mezőgazdaság versenyhátrányától, az eltérő termelési szabályoktól és az árnyomástól félnek, a megállapodás elutasítása súlyos lehetőségektől fosztaná meg az európai – köztük a magyar – feldolgozóipart és szolgáltató szektort. A vita így valójában arról szól, hogy az EU rövid távú agrárfélelmeket vagy hosszabb távú ipari és kereskedelmi érdekeket tekint-e elsődlegesnek egy geopolitikailag is egyre bizonytalanabb világgazdasági környezetben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×