Infostart.hu
eur:
363.36
usd:
315.06
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell

A mormonok beveszik Rómát

A katolicizmus központjában emel templomot az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza, vagyis a mormon egyház - jelentette csütörtökön a La Repubblica olasz napilap internetes kiadása. A mormonok beveszik Rómát című cikkében a La Repubblica hangsúlyozta, hogy az Olaszországban a kisebb vallások között számon tartott mormonok temploma mintegy 18 kilométeres távolságban lesz a Szent Péter bazilikától.

Az itáliai mormon gyülekezetnek a Róma északi külvárosában épülő temploma a tizenkettedik, egyben a legnagyobb lesz Európában. A teljesen fehér színű épület mellett látogatóközpont, vendégház és könyvtár is helyet kap több mint hatvanezer négyzetméteren.

Az Egyesült Államokban 1830-ban alapított egyház első olaszországi templomát jövőre avatják fel a mormonok olaszországi jelenlétének 50. évfordulóján. A mormon egyház olaszországi tagjai a hatvanas évek második felében 1400-an voltak, számuk mára megközelíti a 30 ezret. Rómában kétezren vannak, az egész világon pedig 15 millióra teszik a számukat.

A mormonok beveszik Rómát című cikkében a La Repubblica hangsúlyozta, hogy az Olaszországban a kisebb vallások között számon tartott mormonok temploma mintegy 18 kilométeres távolságban lesz a Szent Péter bazilikától. Ezt "veszélyesnek" nevezte Elio Sgreccia vatikáni bíboros, miközben olasz érsektársa, Gianfranco Girotti úgy nyilatkozott, hogy Róma kapui mindenki előtt nyitottak az ökumenizmus nevében.

Rómában emelkedik egyébként a második legnagyobb európai mecset is, amely 1995-ben nyitotta meg kapuit és közel 40 ezer muzulmán látogatja.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×