Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Nem lesz politikai thriller az ENSZ-ben

Oroszország nem engedi, hogy a Kártyavár (House of Cards) című, interneten futó sorozatot az ENSZ Biztonsági Tanácsának üléstermében forgassák.

A politikai thriller producerei megkeresték a Biztonsági Tanács (BT) 15 tagját, engedélyezik-e az ülésterem használatát, amikor nem tanácskoznak benne, az oroszok azonban nemet mondtak. Az orosz ENSZ-delegáció illetékese, Mihail Agaszangyan emailjében arra hivatkozott, hogy a BT termének folyamatosan igénybe vehetőnek kell lennie, és az egyébként sem megfelelő helyszín a filmezéshez.

A The Daily Telegraph úgy értesült, hogy a megadott keddi határidőig a többi tag nem tiltakozott a filmezés ellen. Michael Tatham brit diplomata támogatta a forgatást és erre biztatta a többi tagot is. Jelentések szerint Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár szintén azt javasolta, hogy a Biztonsági Tanács tegye lehetővé, hogy az ülésszakon kívül forgathassanak a termében, mivel a nagy népszerűségnek örvendő sorozat felhívhatja a közönség figyelmét az intézmény munkájára.

A felvételeket augusztus közepére időzítették volna, amikor az ENSZ csúcsdiplomatáinak többsége szabadságát tölti.

A Netflix online műsorszóró produkciója Washingtonban játszódik, főszereplőjét, Francis Underwood gátlástalan politikai manipulátort Kevin Spacey játssza, feleségét Robin Wright. Eddig két, egyenként 13 részes évadot láthattak a nézők, és egy februári bejelentés szerint harmadik évad is készül.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Az elmúlt évtizedekben több tízezren menekültek el Észak-Koreából Kínán keresztül Dél-Koreába, és kezdtek ott új életét, a legnagyobb számban nők. A többnyire egyedülálló fiatal nők dél-koreai férjet keresnek maguknak, a dél-koreai férfiak körében pedig népszerűek az észak-koreai nők. Egy menekült nő, Judzsin, aki maga is dél-koreai férjet talált magának, kifejezetten északi nők és déli férfiak összeismertetésére hozott létre házasságközvetítő irodát, miközben saját házassága válságba kerül. Róla és a jelenségről szól egy új dokumentumfilm, az Észak-dél férfi-nő, amelyet hamarosan Magyarországon is bemutatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×