Cameron a májusi európai parlamenti választások másnapján elindította diplomáciai offenzíváját a London által túlzottan föderalistának és ezért az EU-bizottság élére alkalmatlannak tartott Juncker ellen. A konzervatív párti brit kormányfő nyilván úgy véli, minden oka megvan arra, hogy az Európai Unióval kapcsolatos brit politikát az eddigieknél is harciasabbra hangolja, a brit EP-választást ugyanis a legnagyobb EU-ellenes brit politikai erő, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) nyerte meg, a brit EP-mandátumok egyharmadát begyűjtve.

A UKIP elsődleges politikai célkitűzése Nagy-Britannia kivonulása az Európai Unióból és ezzel együtt az EU-ból érkezők szabad nagy-britanniai bevándorlásának és munkavállalásának felszámolása.

Első ízben fordult elő 1910 óta - vagyis 104 éve -, hogy nem a két hagyományos nagy parlamenti erő, a Konzervatív Párt vagy a Munkáspárt nyert meg egy országos brit népképviseleti választást.

Ebben a helyzetben a hivatalos Londonnak más sem hiányzott, mint egy olyan jelölt az Európai Bizottság élére, akinek megválasztása csak olaj lenne a brit EU-szkepticizmus egyébként is régóta és egyre hevesebben izzó parazsára. Cameronnak mindenképpen erőt kellett demonstrálnia, ha nem akarta, hogy az EU-val kapcsolatos brit politikában a kezdeményezés végképp a UKIP - és a UKIP egyes politikai célkitűzéseivel nem titkoltan rokonszenvező tory jobbszárny - kezébe csússzon át.

Downing Street-i források háttértájékoztatóikon kezdettől elismerték, hogy Cameron harca Juncker megválasztása ellen reménytelen és London minden bizonnyal az utóbbi évtizedek legnagyobb nemzetközi diplomáciai vereségébe szalad bele, ha kitart az egykori luxemburgi miniszterelnök jelölésének elutasítása mellett.

Az elmúlt évek tapasztalatai és a legfrissebb felmérések is azt mutatják azonban, hogy Cameron hazai terepen - ellentmondásosnak tűnő módon - ebből a küzdelemből még a várható súlyos vereség ellenére is jól jöhet ki, és ez megnövelheti lehetőségeit arra, hogy magánál tartsa a brit EU-politika irányítását.

A Financial Times megbízásából elvégzett, a londoni üzleti napilap által szerdán ismertetett új országos közvélemény-kutatás kimutatta ugyanis, hogy a Cameront gyengének tartókkal szemben több mint kétszeres többségben vannak azok a választók, akik szerint a konzervatív miniszterelnök a biztosra vett vereség ellenére is valódi erőt mutat fel "Európával" szemben Juncker jelölésének elutasításával.

A Populus közvélemény-kutató cég felmérésébe bevont brit választók 49 százaléka gondolja úgy, hogy Cameron erős politikai pozícióban fog kikerülni ebből a harcból, akkor is, ha elveszíti a küzdelmet a brüsszeli szorítóban és mindössze 22 százalék vélekedett úgy, hogy a kormányfőt meggyengíti, ha akarata ellenére Junckert - ahogy az várható - megválasztják az Európai Bizottság élére.

A brit miniszterelnök Juncker elleni fellépésének támogatottsági előnye még nagyobb arányú: a megkérdezettek 43 százaléka tartotta helyesnek, hogy Cameron megpróbálja megakadályozni a luxemburgi politikus jelölését és alig 13 százalék nevezte ezt hibának.

Ráadásul nem ez az első eset, hogy az általános EU-szkeptikus hangulatban a brit választók díjazzák, ha miniszterelnökük - mégoly magányos harcosként is - szembeszáll a többségi uniós törekvésekkel. Amikor Cameron 2011-ben - egyedüliként a tagállamok vezetői közül - elutasította az uniós pénzügyi fegyelem szigorítását célzó új szabályozási egyezménytervezetet, az akkori felmérések szerint a választók 57 százaléka helyeselte a vétót és csak 14 százalékuk tartotta elhibázottnak a kormányfő lépését, a Konzervatív Párt támogatottsága pedig jóval a 40 százalékos lélektani szint fölé ugrott.

Mindezek ismeretében Cameron úgy számolhat, hogy bár Juncker ügyében nagy valószínűséggel vereséget szenved Brüsszelben, kérlelhetetlen kiállásával azonban hazai támogatottságát erősítheti és e megerősödött belpolitikai hátországot maga mögött tudva folytathatja küzdelmét az új Európai Bizottsággal a London által követelt EU-reformokért. E brit követelések központi eleme egyes kulcsfontosságú döntési illetékességek, például az unión belüli munkaerő-áramlás szabályozási hatáskörének "hazatelepítése" Brüsszelből a tagállami kormányokhoz.

Cameron komoly téttel nyomatékosította ezeket a követeléseket: népszavazást ígért Nagy-Britannia EU-tagságának jövőjéről, azzal, hogy a brit választóknak a brit-EU viszonyrendszer reformját célzó tárgyalások eredményeinek ismeretében kell majd meghozniuk döntésüket.