INFORÁDIÓ
2021. szeptember 24. péntek
Gellért, Mercédesz

A NATO-légierő parancsnoka felkereste a baltikumi légtérellenőrző missziót

InfoRádió / MTI

Elismerően nyilatkozott a lengyel és francia pilótáknak a NATO balti légtérellenőrző missziója keretében zajló együttműködéséről Frank Gorenc tábornok, a NATO légierejének parancsnoka csütörtökön az észak-lengyelországi Malborkban.

Az amerikai tábornok megtekintette a malborki 22. lengyel harcászati légitámaszpontot, s kijelentette, hogy a misszió célja mindenekelőtt a biztonságérzet növelése Litvániában, Lettországban és Észtországban.

A balti országok felett járőröző repülőgépek számát a korábbi 4-ről 20-ra növelték - mondta el, hangsúlyozva, hogy a gépek számának növelése kifejezetten defenzív jellegű. "Meg akartuk mutatni, hogy összetartunk, hogy a kollektív védelem a NATO küldetésének a lényege. Ez sikerült" - mondta.

A vendéget kísérő Jan Sliwka tábornok, a lengyel légierő felügyelője kiemelte, hogy első alkalommal indították a légtérellenőrző műveletet egy lengyelországi bázisról.

NATO-tisztsége mellett Frank Gorenc egyben az Európában állomásozó amerikai légierő parancsnoka is. Lengyelországba a németországi Ramsteinből érkezett.

A Baltic Air Policing eddigi misszióiban már a NATO-tagországok fele, 14 állam vett részt. A lengyelek most negyedszer működnek együtt a műveletben. Magyarország Olaszországgal együtt 2015-ben vesz részt először a misszióban.

A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018