Infostart.hu
eur:
364.04
usd:
325.38
bux:
144537.35
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Dolgozni kényszerülnek a nyugdíjasok

Németországban az ezredforduló óta 60 százalékkal emelkedett azoknak a száma, akik ugyan már átlépték a nyugdíjkorhatárt, de még mindig dolgoznak. Számuk immár meghaladja a 750 ezret, közülük 120 ezren már jócskán betöltötték a 75. életévüket is.

A társadalom elöregedésével együtt jár az is, hogy egyre többen vállalnak munkát nyugdíjba vonulásuk után is. Noha az így keresett összeg után a nyugdíjjal együtt fizetnek adót, mégis jelenleg 761 ezerre tehető a 65 évnél idősebb alkalmazottak száma Németországban. Igaz, többségük félnapos vagy részidős munkakört tölt be, azonban nem ritka az olyan személy sem, aki korábbi feladatkörét - a vállalatával kötött megállapodás értelmében - változatlan formában látja el.

A szövetségi munkaügyi hivatal jelentésében nem szerepelnek az önálló vállalkozónak számító orvosok, ügyvédek vagy közjegyzők. Noha a saját rendelővel bíró orvosok 65 év felett csak magánbetegeket fogadhatnak, közülük egyre többen úgy döntenek, hogy amíg bírják erővel, megtartják pácienseiket.

A tanárok esetében a korrepetálás nyújt kiváló lehetőséget a nyugdíj kiegészítésére. Azonban a legtöbb idős eladóként, hivatali segéderőként vagy újságkihordóként keres pénzt.

Az elsődleges ok anyagi eredetű. Míg valaki 35 évi szolgálat után az ezredfordulón átlagosan 1021 euróval vonult nyugdíjba, ma - ugyanennyi szolgálati idő után - 950 euróra számíthat. Mindezt tetézi a lappangó áremelkedés. A munkaügyi hivatal kimutatása szerint a még aktív nyugdíjasok zöme diplomás, még akkor is, ha jelenleg már csak üzleti eladóként keres néhány száz eurót szerény havi bevételéhez.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Elfogadta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát elhalasztó előterjesztést az Országgyűlés

Elfogadta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát elhalasztó előterjesztést az Országgyűlés

Az Országgyűlés – 129 támogató és 33 ellenszavazat, valamint 8 tartózkodás mellett – elfogadta az ügynökakták nyilvánosságra hozatalát két héttel elhalasztó előterjesztést. A vitában a KDNP vezérszónoka jelezte, nem támogatják a javaslatot, míg a Mi Hazánk korábbi aggályai beigazolódását látta a határidő-módosításban.

Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól

A Fidesz mintha kezdené feldolgozni a választási vereséget, de az „újkommunista”, illetve „baloldali” jelzők szitokszóként használata az ellenfélre, illetve a kormányzati gazdaságpolitikára kevés, hiszen csak az idősebbekhez szól, de egyáltalán nem szólítja meg a fiatalokat – vélekedett Nagy Attila Tibor az InfoRádióban. A politikai elemző beszélt a KDNP esetleges Fidesztől való „leválásáról”, valamint Magyar Péter miniszterelnökkel vívott saját személyes szócsatájáról is.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×