Infostart.hu
eur:
364.19
usd:
325.34
bux:
143550.77
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Obama Floridát szeretné születésnapjára

Barack Obama amerikai elnök azzal tréfálkozott a floridai Orlandóban, hogy hét végi születésnapjára Floridát szeretné megkapni ajándékként, amely állam döntő fontosságú lesz a november 6-i elnökválasztáson.

"Ötvenegy leszek szombaton, ötvenegy" - mondta az elnök csütörtökön választási aktivistái körében. "Michelle (Obama, az elnök felesége) azt bizonygatja, hogy még csak ötven vagyok. Ez így nem is olyan rossz" - fordult a megjelentekhez, akik erre rázendítettek a "Boldog szülinapot" dalra.

"Ha tudtam volna, hogy énekelni is fognak, készültem volna tortával. Azután elfújtam volna a gyertyákat. Azután pedig talán még kívántam is volna valamit a választásokra - folytatta az elnök, és híveinek nevetése közepette rögtön hozzátette: - Egy floridai győzelem nem is lenne rossz születésnapi ajándék."

A 2008-as választáson Obama győzött akkori republikánus ellenfelével, John McCainnel szemben, de a verseny most szorosabbnak ígérkezik, részben a gazdasági válság miatt. A Quinnipiac Egyetem, a CBS News és a The New York Times című lap közös felmérésének szerdán közzétett adatai szerint a demokrata elnök igen jól áll e délkeleti államban: a szavazók szándéknyilatkozata szerint 51 százalékot kapna a republikánus Mitt Romney-nak jutó 45 százalékkal szemben.

Obama republikánus ellenfelei nem hagyták ki az alkalmat, és a világhálón csípős születésnapi üzeneteket küldtek neki. "Elnök úr, én nem engedhetem meg magamnak, hogy ajándékot vegyek önnek, így hát önnek adom mindazt, amim marad" - írta "egy álláskereső".

Címlapról ajánljuk

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×