Infostart.hu
eur:
361.81
usd:
317.21
bux:
141600.83
2026. július 21. kedd Dániel, Daniella

Megrohamozták és elfoglalták Kadhafi főhadiszállását a lázadók

A líbiai lázadóknak sikerült bejutniuk Tripoliban Moammer el-Kadhafi rezidenciájára - adta hírül a Reuters.

A lázadók állítólag nem ütköztek nagyobb ellenállásba, és örömükben a levegőbe lövöldöznek. Az AFP hírügynökség szerint több száz felkelő rohamozta meg a Báb el-Azizíja épületegyüttest, és már a zászlajukat is kitűzték. A BBC felvételein az látszik, hogy a főhadiszállás felől sűrű fekete füst gomolyog.

Azt nem tudni, hogy Kadhafi az épületben van-e, de a Pentagon szóvivője azt nyilatkozta:  úgy hiszik, a líbiai vezető még Líbiában tartózkodik. Dave Lapan hozzátette: az Egyesült Államok figyeli Líbia vegyifegyver lelőhelyeit. A BBC-nek a lázadók szóvivője azt mondta: Kadhafi Tripoliban, vagy annak közelében van.

Kirszan Iljumzsinov, a Nemzetközi Sakkszövetség orosz elnöke azt mondta, hogy telefonon beszélt Kadhafival, aki elmondta: Tripoliban tartózkodik, és nem hajlandó elhagyni a líbiai fővárost.

A tudósítók megemlítik: az épületegyüttes alatt kiterjedt alagúthálózat van, ahol Kadhafi meghúzhatja magát, vagy el is menekülhet.

"Moammer el-Kadhafi Báb el-Azizíja épületegyüttese teljes mértékben a felkelők kezére került, az országot pedig 72 órán belül fel fogjuk szabadítani" - közölte nem sokkal ezt követően Ibrahím Dabbasi líbiai ENSZ-nagykövet.

Catherine Ashton, az Európai Unió kül-és biztonságpolitikai főképviselője korábban sajtótájékoztatóján megerősítette, hogy a líbiai felkelők Átmeneti Nemzeti Tanácsa kedden irányítása alá vonta Tripoli területének 80 százalékát.

Hosszan beszélt egymással Obama és Sarkozy

A francia és az amerikai elnök megállapodott a líbiai katonai műveletek folytatásában mindaddig, amíg szükség van rá - jelentette be kedden az Elysée-palota.

Nicolas Sarkozy és Barack Obama "hosszú" telefonbeszélgetést folytatott, és a közlemény szerint elégedettségüket fejezték ki "az Átmeneti Nemzeti Tanács erőinek döntő sikerei miatt", s egyetértettek abban, hogy a Kadhafi-rendszer vége "közel van és elkerülhetetlen". A katonai támogatást addig folytatják, amíg "Kadhafi és klánja le nem teszi a fegyvert".

Azt a szándékukat hangoztatták, hogy "felsorakoztatják a nemzetközi közösséget a líbiai nép mögött" azért, hogy "a politikai átmenet a megbékélés és a nemzeti egység szellemében" menjen végbe. A cél "az új, demokratikus Líbia" felépítése.

Ennek elősegítésére Párizsban nemzetközi értekezletet tartanak, de az időpontot még nem jelölték ki. A témával kapcsolatban Alain Juppé francia külügyminiszter a rádióban azt javasolta, hogy a Kadhafi-rendszer elleni nemzetközi fellépés katonai szakaszára létrehozott összekötő csoport alakuljon át a "líbiai nép barátainak csoportjává" az újjáépítés támogatására.

A megbeszélésen szó volt a nemzetközi gazdasági és pénzügyi helyzetről is. A felek elhatározták, hogy "fokozzák az egyeztetést" a 20-ak csoportjának novemberi csúcsértekezletére.

Címlapról ajánljuk
Sportközgazdász: Puskás óta erre várunk, Szoboszlai új szerződése a pecsét azon, hogy világszintű topjátékos

Sportközgazdász: Puskás óta erre várunk, Szoboszlai új szerződése a pecsét azon, hogy világszintű topjátékos

Jó helyen van Szoboszlai Dominik a Liverpool labdarúgócsapatánál – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szabados Gábor sportközgazdász azután, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya emelt fizetéssel 2031 nyaráig kötelezte el magát a tavalyi angol bajnokhoz.

Elkezdődött a Tusványos – Orbán Viktoron és Magyar Péteren mindenki szeme

Kedden elkezdődött a vasárnapig tartó 35. Tusványos, amelyen szombaton Orbán Viktor korábbi miniszterelnök is felszólal. Az új kormányfőt, Magyar Pétert azonban nem hívták meg, amit ő kedden is sérelmezett az Országgyűlésben, mondván, a rendezvényt több százmillió forinttal támogatták.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×