Infostart.hu
eur:
363.82
usd:
324.04
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz

Új Szó: negyven százalékkal kevesebb magyar turista jött Szlovákiába, mint tavaly

Hiányoznak a szlovák szállodákból a magyar turisták. A szlovák statisztikai hivatal adatai szerint a magyar turisták száma az első félévben közel 40 százalékkal csökkent, bő 52 ezerről 32 ezerre - írta az Új Szó című pozsonyi magyar napilap

A jelek szerint télen is a megszokottnál jóval kevesebb magyar síelt Szlovákiában. A szállodások szó szerint tragédiáról beszélnek, hiszen nem egy tátrai hotelben a magyar vendégek foglalták le a szobák jelentős részét - voltak síközpontok, ahol a lengyel, a cseh és az orosz kliensek mellett a magyarok voltak többségben.

"A nyár siralmas volt. Azok közé a szállodák közé tartozunk, ahol a magyar turisták mindig túlnyomó többségben voltak. Júliusban és augusztusban fele annyi magyar foglalt nálunk szobát, mint egy évvel korábban" - mondta Adam Karlovic, egy alacsony-tátrai szálloda tulajdonosa.

Év elején a gyenge forint és az erős euró, majd a gazdasági válság nyirbálta meg a Szlovákiába látogató magyarok számát, később pedig a pattanásig feszült szlovák-magyar viszony. "Mondjon bárki bármit, ez is hatással van a magyarokra. Ki menne olyan helyre nyaralni, ahol szüntelenül a magyarellenesség a fő téma? Mi a sok magyar vendég miatt magyarul tudó alkalmazottakat vettünk fel, és az évek során szlovák alkalmazottaink is megtanulták magyarul a fontosabb kifejezéseket. Azért járt ide sok magyar, mert jól érezték magukat. Most viszont nem jönnek" - mondta az Új Szónak Karlovic.

Hozzátette: vendégeik 70 százaléka magyar volt, idén csak feleannyian jöttek, és a téli szobafoglalás is sokkal gyengébb.

A Szlovák Idegenforgalmi Ügynökség (SACR) a magyar turistakártyában bízik. Árengedményekkel próbálja elérni, hogy a magyar turisták itt töltsék téli szabadságukat. A SACR az akciót a Magyar Természetbarát Szövetséggel készítette elő, és már több tucatnyi üdülőközpont, szálloda és aquapark csatlakozott hozzá.

"Ez is egy módja lehet a magyar turisták visszacsalogatásának. Emellett részt veszünk a budapesti Hó Show idegenforgalmi kiállításon, hogy Szlovákiát népszerűsítsük" - mondta a pozsonyi magyar lapnak Zuzana Nemcová, a SACR kommunikációs osztályának vezetője.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

A vártnál magasabb amerikai inflációs adat borzolja fel ma a kedélyeket a tőzsdéken: szeptemberben 3,7 százalékra gyorsult az áremelkedés, miközben a maginfláció 2,6 százalékra emelkedett, mindkét mutató meghaladta az elemzői várakozásokat. A közlés után esni kezdtek az amerikai részvényindexek, és az arany is gyengült, a befektetők ugyanis ismét nagyobb esélyt látnak arra, hogy a Fed akár már októberben újabb kamatemelésre kényszerülhet. Eközben a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon is felpörgött, a nagybankok eredményei mellett pedig továbbra is az AI-szektor körüli aggodalmak és az iráni konfliktus fejleményei mozgatják a piacokat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×