Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Lakott területre zuhant a katonai gép - hat halott

Hat ember meghalt, két másik pedig megsérült, amikor a sűrű ködben épületbe csapódott be egy ecuadori katonai kisrepülőgép csütörtök este a főváros, Quito északi villanegyedében.

Gonzalo Ortiz városi tanácsos elmondta, hogy a balesetben meghalt a repülőgép háromfős legénysége, valamint három polgári személy, akik a becsapódáskor az épületben tartózkodtak.
A védelmi tárca egyik szóvivője szerint a gép egy luxusszálloda, illetve az amerikai nagykövet rezidenciája közelében csapódott be röviddel a leszállás előtt. Az amerikai nagykövetség szóvivője szerint a nagykövet sértetlen.

A Beechcraft típusú gép gyakorlórepülést végzett, a fedélzetén egy őrnaggyal, egy századossal és egy tizedessel. A becsapódás után a gép kigyulladt, a tűzoltóknak egy óra alatt sikerült eloltaniuk a lángokat.

A körzetben korábban több hasonló baleset történt: 1992-ben szintén egy katonai repülőgép ütközött neki egy lakóháznak. A balesetben életét vesztette Carlomagno Andrade, a hadsereg főparancsnoka. Ugyanabban az évben hasonló baleset áldozata lett Pedro Zambrano idegenforgalmi miniszter.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×