Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Romániában 13 éves korra szállítanák le a büntethetőség határát

Egy évvel lejjebb szállítaná a büntethetőség alsó határát a román Büntetőtörvénykönyv módosított változata. Eddig csak 14 éves kortól lehetett büntetőjogi felelősségre vonni román állampolgárokat, ezután 13 kortól lehetne megtenni ezt.

A román Btk-t módosító jogszabálytervezet szerint már 13 éves kortól büntetőjogi felelősségre lehetne vonni a súlyosabb bűncselekmények elkövetőit - írja a Vásárhelyi Hírlap. A módosító törvénytervezet megalkotói azzal indokolják a korhatár lejjebb szállítását, hogy az utóbbi években a bűncselekmények elkövetői között ugrásszerűen megnövekedett a 14 éven aluliak száma.

Egy másik érv szerint statisztikai adatok igazolják, hogy a 14-16 éves fiatalok 90 százaléka olyan szellemi fejlettségi fokon áll, hogy fel tudja mérni cselekményei súlyát, ebből pedig arra következtetnek, hogy a szellemi érettség ilyen fokával már 13 éves kortól rendelkeznek a gyerekek. "A társadalmi érettség jelenlegi fokán a gyerekek sokkal hamarabb maturizálódnak, mint negyven évvel ezelőtt" - fogalmaznak az új Btk. megalkotói.

A jogalkotó legfőbb érve viszont az, hogy az uniós tagországok egy részében már alkalmazzák a 14 évesnél alacsonyabb korúak büntetőjogi felelősségre vonását. Kerekes Károly jogász-képviselő szerint a legfontosabb megállapítani, hogy a 13 éves fiatalnak, aki tisztában van ugyan cselekménye súlyával, van-e olyan ítélőképessége, hogy tisztában legyen a cselekmény jogi következményeivel is. Ehhez pedig nem elég csupán jogászoknak dönteni, meg kell hallgatni az egészségügyi szakemberek véleményét is.

Franciaországban, Angliában és Svájcban a fiatalok már 10 éves kortól felelősségre vonhatók büntetőjogilag, Görögországban és Hollandiában pedig 12 éves kortól. Spanyolországban ez a korhatár 14 év, ám ezt itt is leszállítanák 12 évre.

Címlapról ajánljuk

Óriásberuházást jelentett be Kapitány István

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti – közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Esett a Nasdaq, megint nyomás alatt a chipgyártók

Péntek reggelre bizonytalan hangulat alakult ki a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja egy ponton 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. A helyzetet Donald Trump új vámintézkedései is rontották, miközben a vállalati fronton sorra érkeznek a gyorsjelentések. Napközben azonban javul a hangulat, Európában részben az olajár napközbeni korrekciójának köszönhetően pozitív volt a kép, a magyar tőzsdén pedig a BUX és a Mol is történelmi csúcsra ment. Az amerikai indexeket azonban ma is lehúzzák a chipgyártók.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×