Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
324.87
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Franciaországban egyre durvábban reagálnak a válságra az emberek

Ismét fekete csütörtök van Franciaországban, az élet ugyanis félig lebénult a legnagyobb szakszervezetek által szervezett országos tiltakozónap miatt. Legutóbb alig két hónapja, január 29-én volt hasonló akció, és akkor az érdekvédelmi szervezetek felhívására mintegy két és fél millió ember vonult az utcára a válság miatt egyre romló életkörülményeik elleni tiltakozva. A Le Monde beszámolója szerint a nagy városokban - így például Marseille-ben - most még többen voltak.

A helyzet azóta tovább romlott, így a szakszervezetek csütörtökre még több résztvevőre számítottak. A tömegközlekedés szinte megbénult több városban, az iskolák zárva tartottak, s az egyetemisták folytatták az immár helyenként hatodik hete tartó sztrájkjukat. Az állami rádió zenét sugározott. Nem csak a köz-, hanem a magánszféra dolgozói is egyre dühösebbek. Ez utóbbiak az egyre szaporodó gyárbezárások miatt tiltakoznak, és a helyzet komolyságát mutatja, hogy az elmúlt hetekben több, kifejezetten erőszakos megnyilvánulásra is sor került a részükről.

A Sony egyik franciaországi üzemének dolgozói néhány napja egy teljes éjszakán át fogva tartották a cég országos igazgatóját, ily módon próbálva rábírni arra, hogy nagyobb végkielégítést fizessen az elbocsátandó alkalmazottaknak. A német Continental gumiabroncsgyár dolgozói tojásokkal és a legkülönbözőbb tárgyakkal dobálták meg a cég vezetőit, akik az egyik franciaországi üzem bezárásának lebonyolításáról tanácskoztak.

A szakszervezetek immár azt követelik a kormánytól, hogy adóztassa meg erőteljesebben a francia gazdagokat, és az állam által megtámogatott cégeknek ne engedje, hogy könnyen elbocsássák dolgozóikat. Ez utóbbi követelést egyébként maga Nicolas Sarkozy is támogatja, és már korábban jelezte, hogy a kormány konkrét intézkedéseket dolgoz ki a "túlzó leépítések" megakadályozására. Hallani sem akar azonban a tehetősebbek további megadóztatásáról, ezzel ugyanis szerinte az állam csak elüldözné őket Franciaországból. A társadalmi nyomás azonban e témában oly nagy, hogy annak immár egyes kormánypárti képviselők sem tudnak ellenállni, és az államfői vélemény ellenére szerdán többen megszavazták a baloldali ellenzéknek azt a törvényjavaslatát, amely rendkívüli, 5 százalékos adót vet ki a leggazdagabb franciákra.

Mindezzel párhuzamosan, egy nappal a demonstráció előtt, rég nem látott módon elmérgesedett a helyzet az érdekvédők és a nagyvállalkozók szövetsége, a Medef között, ez utóbbi elnöke ugyanis szerdán "demagógnak és rendkívül költségesnek" nevezte az újabb munkabeszüntetéssel járó tiltakozó akciót. A szakszervezetek viszont "ostoba merevséggel" vádolják a tulajdonosokat, és azt mondják, képtelenek megfelelő módon reagálni az egyre súlyosabbá váló válságra.

Mindeközben a kormány azzal igyekezett kimutatni a szakszervezetek iránti jóindulatát, hogy maga is rúgott egyet a nagyvállalkozókon, a gazdasági és a szociális miniszter ugyanis ultimátumszerű levelet írt a Medefnek és tizenöt napot adott neki arra, hogy a csúcsvezetők mozgóbérét szabályozó, több hónapja elfogadott intézkedést ténylegesen is alkalmazza. Az államfő és a miniszterelnök ugyanakkor jelezte az érdekvédőknek: semmilyen "osztogatást" nem ígérnek, mert az az ország további eladósodásával járna.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×