Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
324.87
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Erdélyben épülhet meg Románia második atomerőműve

Az ősszel jelentik be Romániában, hogy milyen helyszínen épül az ország új atomerőműve. Valószínűleg az erdélyi Olt vagy a Maros folyók mellé telepítik az erőművet.

Tudor ªerban, a román gazdasági minisztérium államtitkára szerint szeptemberben jelenti be a szaktárca, hogy hol fog megépülni Románia második atomerőműve - írja az Új Magyar Szó. ªerban leszögezte, jelen pillanatban az új nukleáris létesítmény helyszíneként még három-négy helység is szóba jöhet, de ezek közül néhány esetében még mindig nem fejezték be az elővizsgálatokat.

Az új erőmű optimális helyszínének kiválasztására és a megvalósíthatósági hatástanulmány elkészítésére egyébként - az 1980-as években elkészült, 13 helyszínnel számoló tanulmányra alapozva - a gazdasági minisztérium az Országos Nukleáris Ügynökség és a Nuclearelectrica számára már tavaly leosztott 250 ezer lejt.

A Nuclearelectrica vezetőjének tavalyi nyilatkozata szerint a legvalószínűbb helyszín Erdélyben lenne, mégpedig az erőmű hűtési követelményei miatt valamelyik nagyobb vízhozamú folyó mellett. Ezzel kapcsolatban a Maros valamelyik szakasza, illetve az Olt folyó Fogaras környéki része jöhetne szóba - fogalmazott akkor az energetikai szakember, de potenciális helyszínként említette Erdélyen kívül a Szeret folyó vízgyűjtőmedencéjét is.

Szakemberek szerint egyébként a nukleáris létesítmény építési munkálatai közel négy-öt évet vennének igénybe. A beruházás iránt amúgy már a világ legnagyobb atomerőmű építője, a francia Areva is bejelentette érdeklődését.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×