Infostart.hu
eur:
364.28
usd:
324.62
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Házi őrizetben az ellenzéki vezető

Három napra házi őrizetbe helyezték vasárnap Lahor városában a pakisztáni ellenzék vezetőjét, volt kormányfőt, Navaz Sarifot - közölték pártjának tisztségviselői. Sarif a háza előtt összegyűlt tömeg előtt törvénytelennek nevezte a rendelkezést.

Navaz Sarif házát rohamrendőrök vették körül. Házi őrizetbe helyezték az ellenzéki vezető fivérét, Sabhaz Sarifot és más párttisztviselőket is.

Sarif nemrég csatlakozott pakisztáni jogászok és más ellenzéki pártok országos tüntetéssorozatához, amelyen követelik az egy éve hatalomra jutott polgári kormánytól, hogy helyezze vissza állásába a korábbi, Pervez Musarraf vezette katonai rezsim által eltávolított bírókat, köztük a legfelsőbb bíróság elnökét.

Navaz és Sabhaz arra kérték a lakosságot: tiltakozzanak a legfelsőbb bíróság február 25-én hozott döntése ellen, amellyel kizárták őket a politikai életből. A hatóságok ezután megfenyegették a volt miniszterelnököt, hogy eljárást indítanak ellene "lázadás" címén. Navaz Sarif szerint a bírósági határozatot Aszif Ali Zardari államfő sugalmazta, aki így akarta ellehetetleníteni politikai ellenfeleit.

Aszif Ali Zardari államfő szombaton tárgyalást javasolt Navaz Sarifnak a feszültség csökkentése érdekében. Sarif nem mutatott túl nagy lelkesedést a javaslat kapcsán, mivel inkább a miniszterelnökkel tárgyalna.

Sarif a vasárnap délelőtt otthona előtt összegyűlt több száz tüntető előtt "törvénytelennek, erkölcstelennek, és alkotmányellenesnek" nevezte az ellene hozott intézkedést, mielőtt a rendőrség könnygázzal próbálta feloszlatni a tömeget. A tüntetők kövekkel dobálták meg a rendőröket, akik közül egyik fejsérülést szenvedett. Az ellenzéki vezető közölte: a házi őrizet ellenére elhagyja otthonát és csatlakozik a tüntető menethez.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×