Infostart.hu
eur:
364.25
usd:
324.69
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

"Sokkal ésszerűbb a további eladósodás"

A nemzet első számú feladata a politikai és a gazdasági korrupció elleni küzdelem - nyilatkozta Borisz Tadics szerb köztársasági elnök. Szerbiában különben két nappal ezelőtt lépett hatályba az a törvény, amelynek alapján elkobozzák a gazdasági bűnözés és korrupció miatt elítéltek vagyonát.

A szerbiai közgazdászok országos találkozójának második napján Borisz Tadics szerb köztársasági elnök nyilatkozott a sajtónak, és előző napi beszédét alátámasztva ismét hangsúlyozta: a bűnszövetkezetek, a politika, a gazdaság és az igazságszolgáltatás összefonódásának felszámolását. Szerinte ez a nemzet első számú feladata.

Nem könnyű feladatról van szó, hiszen az elmúlt évtizedeket a bűnözés, a politika és a gazdaság összefonódása jellemezte, a hatalmat pedig a korrupció irányította. Amikor az állami adminisztrációt megvesztegetik, az egyúttal az igazságszolgáltatás és a politika bevonását is jelenti - nyilatkozta a szerb elnök.

Tadics bejelentette, hogy március közepén találkozik a Nemzetközi Valutaalap küldöttségével, a tanácskozáson pedig további készenléti hitelek folyósításáról is szó lesz. Szerbia számára sokkal ésszerűbb a további eladósodás, mint az állami devizatartalékok felemésztésével védeni a dinár árfolyamát és az államháztartást.

A szerb nemzeti bank eddig mintegy félmilliárd euróval igyekezett megvédeni a dinár árfolyamát, de ez csak részben sikerült, mert ma már 95 dinárt kell fizetni egy euróért, a gazdasági szakértők pedig száz dináros euróárfolyamot tartanak reálisnak.

A nélkülözés azok számára a legnehezebb, akik már eddig is nélkülöztek, ezért nem lehet szó a fizetések és a nyugdíjak csökkentéséről, és az áfa emeléséről - legalábbis ez hangzott el a közgazdász-találkozón.

Szerbiában két nappal ezelőtt lépett hatályba az a törvény, amely lehetővé teszi a gazdasági bűnözésért elítéltek vagyonának elkobzását. Ezt állítólag a zimonyi maffia elítélt tagjainak vagyonával kezdik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×