A testület indokolása szerint a szavazatát számítógép útján leadó mintegy 2 millió választópolgár nem tudta ellenőrizni voksának helyes rögzítését. Az eredményt nem semmisítették meg, mivel manipulációra utaló jeleket nem találtak.

Erős eladói nyomás alakult ki péntek reggel a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. Ázsiában a technológiai részvények vezették az esést, a japán Nikkei közel 3, a dél-koreai Kospi pedig csaknem 4 százalékkal került lejjebb. A hangulatot Donald Trump új vámintézkedései is rontják, miközben a vállalati fronton az Intel vártnál jobb gyorsjelentése jelent némi pozitívumot. Makroadatok szempontjából a befektetők ma elsősorban az európai és amerikai beszerzésimenedzser-indexekre figyelnek.
Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium, valamint a szakmai szervezetek egyeztetései alapján hosszabb távon átalakulhat a tanév szerkezete.
The fire has raged in the region for several days with officials on Friday morning saying it had continued to progress overnight.