Infostart.hu
eur:
362.62
usd:
322.69
bux:
147607.45
2026. november 5. csütörtök Imre

Obama a felére csökkentené a költségvetési hiányt

Az Egyesült Államokban négy év alatt a felére szeretné csökkenteni a költségvetési hiányt Barack Obama.

A januárban beiktatott elnök várhatósan jövő csütörtökön terjeszti be az októberben kezdődő 2010-es költségvetési évre szóló költségvetési javaslatát.

Az Obama-kormány 1300 milliárd dolláros, a GDP 9,2 százalékát kitevő államháztartási hiányt örökölt. Az új költségvetés segítségével az elnök 2013-ra, első megbízatásának végére 533 milliárdra, a GDP 3 százalékára szeretné csökkenteni a deficitet - mondta egy neve elhallgatását kérő kormányzati tisztségviselő.

A kiadáscsökkentés nagy részét az iraki háború költségeinek kurtításával, a kormányzati munka hatékonyságának javításával és a nem hatékony kormányzati programok megszüntetésével, valamint 2011 után az évi 250 ezer dollárosnál magasabb jövedelmű magánszemélyek adójának emeléséből tervezi megvalósítani az Obama-kormány.

Az elnök kedden 787 milliárd dolláros gazdaságélénkítő csomagtervet írt alá, amely az amerikai gazdaság válságból való kilendítését, munkahelyek millióinak létesítését célozza.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×