Infostart.hu
eur:
362.5
usd:
322.83
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Pöttering: ellenőrzés - a piaci működésbe való beavatkozás nélkül

Az Európai Parlament rövidesen megalkothatja azokat a jogszabályokat, amelyek a bank- és pénzügyi felügyeletek ellenőrzésére vonatkoznak. Hans-Gert Pöttering EP-elnök az InfoRádió Plenáris című műsorának adott interjújában azt mondta: az átláthatóságot és az ellenőrzést úgy kell érvényesíteni, hogy azzal az Unió ne avatkozzon bele a piac működésébe.

Az Európai Uniónak 12 új tagállama van. Miért éppen Antall Józsefről nevezték el az Európai Parlament új épületét?

- Mert Antall József nagy államférfi volt, aki mindig hivatásának tekintette az európaiságot, valamint azt, hogy Magyarország a kontinensünk része. Ez az épület a tisztelgés előtte, amelyet a magyar néppárti barátaink kezdeményeztek. És nagy öröm számunkra, hogy rövidesen át is adhatjuk.

Ismerte személyesen is a néhai magyar miniszterelnököt?

- Egyszer az Európai Néppárt frakciójának ülésén voltam vele együtt még 1990-ben, de sajnos a sűrű elfoglaltságaim miatt nem tudtam vele személyesen kapcsolatba kerülni. De amikor erre a rendezvényre készültem, megismerkedtem az életútjával.

Gazdasági és pénzügyi válságot él át a világ több országa. Mit tud ebben a helyzetben tenni az Európai Parlament?

- Jelenleg várjuk az Európai Bizottság javaslatait a bank- és a pénzügyi felügyeletekkel összefüggésben. Az elveket ennek alapján kell majd megfogalmazni a szociális piacgazdaság területére. A jogszabályokban az átláthatóságot és az ellenőrzést kell megteremteni, azonban nem lehet beavatkozni a piac működésébe.

Hogyan lehetne enyhíteni a fennálló problémákon?

- Ezeket nekünk, európaiaknak közösen kell kezelnünk, így javítva egyúttal a világban elfoglalt pozíciónkon. Rövid időn belül meg kell teremteni a szociális piacgazdaságot, valamint megőrizni a mi közös európai fizetőeszközünknek, az eurónak a stabilitását.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×