Infostart.hu
eur:
362.51
usd:
323.19
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

"Fidel Castro már csak olyan, mint egy köztéri szobor"

Nem jelent meg a tévében és nem írt cikket a kubai kommunista forradalom ötvenedik évfordulóján Fidel Castro. Az elemzők között akadnak, akik szerint a kubai kommunista párt vezetője már csak szimbólum, aki olyan "mint egy köztéri szobor". Hugo Chavez pedig implicite barátja halálára utalt vasárnapi interjújában.

Eltűnt a nyilvánosság elől Fidel Castro, akit utoljára Hu Csin-tao kínai elnökkel fotóztak le két hónappal ezelőtt. A 82 éves kubai forradalmár 2006 júliusában esett át nagyobb műtéteken, így 2007 februárjában öccse, a 76 éves Raul vette át az ország irányítását. Fidel ötven éven át irányította Kubát.

Castro állítólag írással tölti idejét, de még nem jelentetett meg semmit sem. Kuba január elsején ünnepelte a Fidel Castro által vezetett forradalom ötvenedik évfordulóját, így sokan várták, hogy előrukkol egy nagyobb lélegzetvételű cikkel a médiában, esetleg feltűnik a tévében. Ezzel szemben az ünnepségsorozat szerény volt, és az egészet Raul Castro vezette, bátyja nem jelent meg.

Janisett Rivero, a Kubai Demokratikus Direktórium (Directorio Democratico Cubano) tagja szerint csak találgatni lehet, hogy Fidel halott-e vagy sem, azt azonban könnyen észre lehet venni, hogy nő az idegesség a szigetországban, és fokozódik a nyomás az ellenzéken. Hozzátette, szerinte az emberek boldogabbak, a párt veszít támogatottságából, és a kubaiak talán egyszer s mindenkorra elveszítik vezetőjüket.

Az interneten terjedő pleykák szerint Fidel állapota kritikus. A közelmúltban több latin-amerikai vezető is meglátogatta Kubát, köztük a panamai Martin Torrijos és az ecuadori Rafael Correa is, de nem említették, hogy találkoztak volna a volt elnökkel, aki hivatalosan még mindig a Kubai Kommunista Párt vezetője.

Pedro Gonzalez Munne, a miami La Nacisn Cubana szerkesztője szerint Fidel Castro már csak szimbólum, olyan, mint egy köztéri szobor. A venezuelai elnök, Hugo Chavez, Fidel barátja vasárnapi interjújában implicite arra utalt, hogy meghalt a forradalom vezetője. "Már tudjuk, Fidel, aki utcákon és városokon át mászkált az egyenruhájában, és ölelgette az embereket, nem jön vissza többé. Örökké emlékezni fogunk rá" - mondta.

Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Szerda délelőtt elindult a Nyitott Akták felülete, és megkezdődött az úgynevezett ügynökakták adatainak közzététele: számos 6-os karton vált hozzáférhetővé. Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×