Infostart.hu
eur:
362.1
usd:
322.47
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

A kínai nők több gyereket akarnak

A kínai hatóságok szerint a legtöbb nő a szigorú törvény ellenére egynél több gyereket szeretne.

Kína a világ legnépesebb állama: több mint 1,3 milliárdan lakják, éppen ezért már évtizedek óta szigorú családtervezési törvények vannak érvényben. A hetvenes években vezették be azt a szabályt, miszerint a kínai nők csak egy gyereket szülhetnek életük során, hogy így tartsák kordában a népességnövekedést.

Hiába a szigorú szabályozás, a nők 70,7 százaléka legalább két gyereket szeretne - derült ki egy, még 2006-ban készített felmérésből, amelynek eredményét csak most hozta nyilvánosságra a China Daily napilap.

A legtöbb nő (83 százalékuk) egy fiúra és egy lányra vágyik leginkább. "Néhányuk úgy gondolja, hogy az egyke gyerekek magányosak és túl elkényeztetettek" - nyilatkozta az eredményt kommentálva a kínai Nemzeti Családtervező Bizottság alelnöke.

A felmérés eredménye nem hatotta meg a kínai vezetőséget, mert az illetékes bizottság közölte: Kína eléri célját, és 2010 végére 1,36 milliárdos kereten belül tartja a népességszámot. "Kína családtervező politikája megerősítette az ország gazdaságát és demogáfiáját" - mondta Li Bin, a bizottság minisztere.

Kína egygyermekes politikája nagy vitát váltott ki belföldön és az ország határain kívül is. Kínában ugyanis óriási a nemi egyenlőtlenség: a tradíciók a fiúkat részesítik előnyben, a lánnyal terhes kismamákat ezért gyakran abortuszra kényszerítik.

Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Tisza-kormány: kereshetővé váltak az ügynökakták, rács mögött marad Bús Balázs

Megnyíltak az ügynökakták Magyarországon: több tízezer egykori állambiztonsági hálózati személy neve és adatai váltak nyilvánosan kereshetővé. Magyar Péter miniszterelnök történelmi jelentőségű lépésként értékelte a dokumentumok közzétételét. Közben az Országgyűlésben folytatódik a törvényalkotás, a képviselők többek között a kisnyugdíjak emeléséről, adóváltozásokról és a kötelező kamarai hozzájárulás eltörléséről tárgyalnak. Eközben jogerősen december 25-ig meghosszabbították Bús Balázs volt fideszes óbudai polgármester, a Nemzeti Kulturális Alap korábbi alelnökének letartóztatását a több mint 17 milliárd forintos, hűtlen kezelés gyanúja miatt indult ügyben. A belpolitika szerdai fejleményeit folyamatosan frissülő cikkben követjük.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×