Infostart.hu
eur:
362.43
usd:
322.74
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Nem vesz már a világ annyi kínai terméket

Csökkent az amerikai kereskedelem deficitje, minthogy visszaesett a belföldi fogyasztás és az olajárak is alacsonyabbak voltak novemberben. Ráadásul a kínai termékek iránt sem olyan jelentős az érdeklődés - ahogy Európa sem vesz már annyi kínai árut, ezért aztán le is lassult a kínai gazdaság.

Az előző öt év legalacsonyabb hiányát produkálta novemberben az amerikai kereskedelem, mivel a válság miatt kisebbek a külső tartozások. A hiány 28,7 százalékkal, 40,4 milliárd dollárra csökkent októberről novemberre. Az októberi hiány még 56,7 milliárd dollár volt.

Az Egyesült Államok importja 12 százalékkal esett vissza az ősszel, ennek egyik fő oka az olajbevitel 36,5 százalékos csökkenése volt. A találgatások szerint a hiány 2009-ben tovább csökken majd.

Kathy Lien New York-i gazdasági kutató szerint általában örülni szokás a kisebb hiánynak, a részletek szerint a javulás egyszerűen a csökkenő olajáraknak és a csökkenő belföldi keresletnek köszönhető.

A Kínával való, politikai szempontból is kényes kereskedelem 28 milliárdról 23,1 milliárd dollárra esett vissza egy hónap alatt, minthogy jelentősen csökkent a kínai termékek importja.

Mindemellett Kína gazdasági növekedése is lassul, mivel a válság miatt mind az Egyesült Államokban, mint Európában csökkent a kereslet az onnan érkező termékek iránt.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×