Infostart.hu
eur:
362.28
usd:
322.94
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Még nem tudni, mi lesz az atomreaktor sorsa

A szlovák kormány még nem hozott végső döntést a múlt év végén leállított atomreaktor újraindításáról - hangzott el a pozsonyi válságstáb rendkívüli ülése után.

Robert Fico miniszterelnök a válságstáb ülése utáni sajtóértekezleten megismételte: szükség esetén három-négy napon belül újra működésbe helyezik az apátszentmihályi - jaslovské bohunicei atomerőmű második reaktorát. A műszaki előkészületek már befejeződtek, az energiaválság kiéleződésének esetén Pozsony azonnal utasítást ad a reaktor újraindítására.

Erre azonban feltehetően még 2-3 napig nem kerül sor. Fico szavaiból érezhető volt, hogy Szlovákia szeretné elkerülni az újraindítás után várható nemzetközi botrányt, ezért intenzív párbeszédet folytat az Európai Bizottsággal. Mint mondta Brüsszelből már megérkezett a hivatalos válasz a szlovák elképzelésre, ebben az Európai Bizottság elnöke világosan Pozsony tudtára adta, hogy a reaktor újbóli bekapcsolása nem maradna jogi szankciók nélkül.

Korábban az Európai Bizottság arra figyelmeztetett, hogy szerződésszegést jelentene, ha Szlovákia a gázhiány miatt újraindítaná az apátszentmihályi atomerőmű már bezárt reaktorát.

Az elavult rendszerű erőmű leállítása ugyanis feltétele volt az ország európai uniós csatlakozásához- figyelmeztettek többször is az Unió illetékesei.

A tervezett szlovák lépés miatt diplomáciai viszály fenyeget Ausztria és Szlovákia között. Robert Fico hétfőn és kedden is telefonon beszélt osztrák kollegájával Werner Faymann kancellárral, mint mondta Pozsonynak létérdeke a jószomszédi kapcsolatok megtartása.

Úgy tudni, Bécs nem változtat álláspontján miszerint a szlovák lépés elfogadhatatlan Ausztria számára, hiszen a két reaktor leállítása az ország uniós csatlakozásának egyik alapfeltétele volt.

Fico korábban hangoztatta: kormánya inkább szembeszegül az EU-val, mint hogy összeomoljon az ország energiaellátása. A miniszterelnök szerint az ország szükséghelyzetben van. Az uniós szerződésünk megsértése sokkal kisebb kárt jelentene Szlovákia számára, mint az áramellátás esetleges összeomlása - véli a pozsonyi kormány, ám végső döntést az atomreaktor újraindításáról még nem hozott.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Ismerős és meglepő nevek és fedőnevek is vannak az ügynökaktákban – itt az eddig nyilvánosságra került ismert emberek listája

Az Állambiztonsági Levéltár a közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz 6-os kartont, mágnesszalagot vagy akár mindkettőt. A levéltár főigazgatója és a miniszterelnök figyelmeztetett: nem a népítélet céljából történik meg a mostani nyilvánosságra hozatal, hanem a történelmi igazságtétel megkésett részeként.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerikai választás 2026: történelmi vereséget szenvedett Trump pártja, mindent vittek a demokraták

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. Úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre: a szenátusi, kongresszusi és kormányzóválasztásokon is taroltak a demokraták, több republikánus fellegvár is kékké változott. A választók az elhibázott iráni háború, a vámháború, az elszabaduló infláció, az Epstein-ügy és számos választási ígéret megszegése miatt büntették a Republikánus Pártot és az elnököt, Donald Trumpot; bár a vezető többször is elmondta, hogy az eredményeket nem érzi saját kudarcának. Az amerikai elnöknek utolsó két évét a törvényhozás ellenszelében kell végig küzdenie. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×