Infostart.hu
eur:
359.85
usd:
309.45
bux:
131460.2
2026. május 21. csütörtök Konstantin

Szexszimbólum a román kormányban

Új kormánya van Romániának. Az Emil Boc kolozsvári polgármester által vezetett nagykoalíciós kabinet kényelmes szavazattöbbséggel kapta meg a parlamenti felhatalmazást.

Bizalmat szavazott hétfőn a törvényhozás az Emil Boc kolozsvári polgármester vezette új kormánynak, így a kabinet még karácsony előtt megkezdheti tevékenységét. A 324 igen és 115 nem szavazat azt jelzi, hogy a parlamentben is működött a nagykoalíció. Erre már a két ház együttes ülésének a legelején is szükség volt, az ellenzékbe szorult Nemzeti Liberális Párt egyik képviselője ugyanis alkotmányossági kifogásokat emelve azt kérte, vegyék le a napirendről a kormány elfogadását.

Emil Boc kormányfő programbeszédében elmondta, a kabinet a mandátum első részében a gazdasági válság elleni küzdelemre helyezi a hangsúlyt. A takarékoskodást pedig az állami hivatalokban kezdi, megszűnteti a kormányhivatalokban a luxusszintű közalkalmazotti béreket és a jelentős prémiumokat, és minden olyan juttatásra és szolgáltatásra egyéves moratóriumot vezet be, amelyek nélkül is képesek működni a közintézmények.

Az ellenzékbe szorult Romániai Magyar Demokrata Szövetség a kormány és a kormányprogram ellen szavazott. Markó Béla RMDSZ elnök ezt azzal indokolta, hogy a programban nem szerepel a nemzeti kisebbségekre vonatkozó fejezet. A jobboldali Emil Boc vezette 21 tagú kabinetnek van egy szociáldemokrata miniszterelnök-helyettese is, és mind a bal-, mind a jobboldalnak kilenc miniszteri tisztség jutott.

Függetlenként őrizhette meg tisztségét a leköszönő kormány igazságügy-minisztere, Catalin Predoiu. A miniszterek fele már korábbi kormányokból ismert. A külügyeket például az a Cristian Diaconescu irányítja majd, aki külügyi államtitkárként 2001-ben megegyezett a magyar illetékesekkel a státustörvény romániai alkalmazásáról. Három hölgy is van a kabinetben; a turisztikai tárcát irányítja majd az az Elena Udrea, aki afféle szexszimbólumnak számít a román politikában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Benyújtotta az első Alaptörvény-módosítási javaslatát a Tisza Párt. A javaslat korlátozná a miniszterelnöki megbízatás hosszát. Emellett „lépéseket tesz” a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése felé, és azt is rögzíti, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) vagyona nemzeti vagyon.

Elon Musk sorban bukja a pereket, de nem áll le

Legyőzte volt mentorát a bíróságon Sam Altman, az OpenAI igazgatója. Elon Musk viszont nem hajlandó elfogadni a vereséget. A milliárdosnak akkora a vagyona, hogy megengedheti magának, hogy több pert is elveszítsen, vagy fellebbezzen.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×