Infostart.hu
eur:
359.78
usd:
309.59
bux:
131460.2
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia

Meghalt a történelem leghíresebb informátora

Kilencvenöt éves korában elhunyt Mark Felt, az amerikai szövetségi nyomozó iroda egykori második embere. Õ volt a Watergate-ügyben nyomozó újságírók "Mély Torok" néven jelentkező informátora. Halálát szívelégtelenség okozta. A Watergate-ügy 1974 augusztusában Richard Nixon elnök lemondásához vezetett.

Évtizedekig csak a Watergate-botrányt felgöngyölítő két újságíró, Bob Woodward és Carl Bernstein, valamint főszerkesztőjük tudta, hogy ki rejtőzik a Mély Torok álnév mögött, akiről a közvélemény csak annyit tudott, hogy magas rangú kormányzati tisztviselő.

1972. június 17-én betörtek az amerikai Demokrata Párt egyik irodájába, ami a Watergate irodaházban volt. A szimpla betörésről később a Washington Post derítette ki, hogy a behatolók volt CIA és FBI ügynökök, és közöttük volt a Nixon elnök újraválasztására létrejött bizottság egyik tagja is, céljuk pedig az volt, hogy lehallgató-készülékeket helyezzenek el az irodában.

Bob Woodwardot és Carl Bernsteint maga Mély Torok kereste meg, hogy információi vannak a betörésről. Rendszerint egy sötét parkolóházban találkozott a riporterekkel, és ott szivárogtatott ki információkat az ügy fehér házi szálaival kapcsolatban. A betörésről, mint kiderült, maga Nixon elnök is tudott.

Az újságírók soha nem fedték fel Mély Torok kilétét, ezt ő maga tette meg 33 évvel az ügy befejezése után, 2005-ben. Az informátor barátja - felhatalmazás után - a Vanity Fair magazinba írta meg, hogy Mély Torok nem más, mint Mark Felt, az FBI egykori igazgató-helyettese.

Kovács Tamás politológus korábban az InfoRádiónak elmondta, dilemma az Egyesült Államokban is, hogy Mark Felt hős volt, vagy besúgó.

Sokan hősnek tekintik, hiszen ő volt annak a személynek a megjelenítője, aki szemben a hatalommal - nmaga is a hatalom részeként - fel mer lépni, és el meri mondani azt a történetet, ami a valóban a gonosz tetteket elkövetőt méltóképp megbüntette. Mark Felt azért sem mondta el korábban a történetet, mert maga is érezte, hogy valami olyat tesz, ami nem megengedhető, hiszen őt ezért annak idején büntetőeljárás alá lehetett volna vonni: olyan szolgálati titkokat mondott el, amit neki hivatalból meg kellett volna őriznie - magyarázta a politológus.

Mark Felt 2006-ban a CNN Larry King Live showjában azt mondta, mindenre nagyon büszke, amit Mély Torok csinált. Az FBI igazgatóhelyetteseként szinte mindenről tudott, és állítólag nagyon bántotta, ahogy a kormány kezelte az ügyet. Mások szerint viszont így akarta megbosszulni, hogy nem őt választották J. Edgar Hoover utódjának az FBI igazgatói posztján. Mark felt 95 éves korában halt meg Kaliforniában.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Benyújtotta az első Alaptörvény-módosítási javaslatát a Tisza Párt. A javaslat korlátozná a miniszterelnöki megbízatás hosszát. Emellett „lépéseket tesz” a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése felé, és azt is rögzíti, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) vagyona nemzeti vagyon.

Presser Gábor: a dalok élni akarnak

Presser Gábor dalszerző, előadóművész 2027. január 8–17. között nagyszabású „Presser-Sorozat” koncertsorozatot ad a Budapest Kongresszusi Központban. A több mint 700 dalt számláló életműből merítve 3 különböző tematikájú előadást mutat be. Ennek kapcsán a beszélt arról, hogyan lettek múzsák azok az énekesnők, akiknek dalt írt, milyen volt velük együtt dolgozni, miért szeret zongorakísérő lenni, hogyan jutottak el oda, hogy nincs tovább LGT, milyen élete lehet a daloknak, illetve hogy áll a Munkakönyvvel.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×