Infostart.hu
eur:
364.93
usd:
324.47
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Közel ezer olasz maffiózó került rendőrkézre

Idén májustól november közepéig közel ezer maffiózó került lakat alá Olaszországban.

Antonio Manganelli, az olasz rendőrség vezetője elmondta: 49 rendőri akcióban összesen 918 olyan személyt fogtak el, akiknek közük volt a szervezett bűnözéshez.

Sikerült kézre keríteni 73 szökésben lévő, körözött bűnözőt is. A razziák során 2,890 milliárd euró (nagyjából 766 milliárd forint) értékű javakat koboztak el.

Manganelli szerint az elért eredményeket pozitívan fogadta a közvélemény és bebizonyosodott: az összefogás meghozza az eredményt is. Ami az elkobzott javakat illeti, az olasz rendőrfőnök hangsúlyozta: "Olyan figyelemre méltó értékről van szó, amely megerősíti a vagyonok elleni támadás stratégiáját: elvenni a maffiától javait annyit jelent, mint megfosztani őket munkájuk gyümölcsétől, és bizonytalan helyzetbe hozni azokat, akiket korábban legyőzhetetlennek hittek".

Az eddigi felgöngyölítő akcióban 21 500 rendőr vett részt, a "bűntől fertőzöttebb" körzetekben ugyanennyi csendőr csatlakozott hozzájuk.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, most úgy néz ki, a demokraták a szenátusi többséget is megszerezték. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×