Infostart.hu
eur:
355.87
usd:
308.23
bux:
0
2026. június 10. szerda Gréta, Margit

Több a demokrata a korai választók között

A hivatalos november 4-i dátumot megelőzően több amerikai szövetségi államban már csütörtökön megkezdődött az elnökválasztás. Illetékesek azért tették ez lehetővé, hogy csökkentsék a várható nyomást november első keddjén. Felmérések szerint eddig több demokrata párti és azon belül is színes bőrű szavazó ment el voksolni.

Korábban a távollévők szavazatának hívták, de mára gyakorlatilag előrehozott voksolás lett abból a lehetőségből, hogy az amerikai elnökválasztás napján akadályoztatott választók a szavazóhelyiségeken kívül is leadhassák voksukat.

34 amerikai szövetségi államban ugyanis már csütörtökön szavazni mehettek azok az állampolgárok, akik egyik vagy másik párt regisztrált szavazói. Az előrejelzések szerint több millióan voksoltak.

Illetékesek bátorították is őket, mivel remélik, hogy így kisebb lesz a tumultus november 4-én - bár a most leadott szavazatokat is csak a "nagy voks" után számolják össze. Ennek ellenére már most is hosszú sorok alakultak ki - például Floridában -, de az emberek jobbára türelmesen várakoztak.

A helyiek még emlékeznek rá, hogy négy évvel ezelőtt mekkora botrányt okozott az érvénytelennek minősített szavazatokról szóló vita, és az, hogy ezek után hajszálnyi különbséggel George Bush győzött. Sokak szerint választási csalás történt, és most azt akarják, hogy biztosan beszámítsák a voksukat.

Felmérések szerint a korai szavazók többsége demokrata és azon belül is színes bőrű. Barack Obama kampánystábja kemény erőfeszítéseket tett azért, hogy mozgósítsa ezt a réteget. Sokan azonban elmondták: azért jöttek el, mert történelminek tartják a lehetőséget, hogy egy színes bőrű elnökjelöltre szavazhatnak. Észak-Karolinában a korai választók 31 százaléka volt fekete, holott a lakosságnak csak 19 százalékát teszik ki. Georgiában 36 százalék volt a voksolók közül színes bőrű, miközben a lakosságon belül 30 százalékra rúg arányuk. Úgy tűnik, a demokrata jelöltnek sok, eddig inaktív választót is sikerült fellelkesítenie. Az Obama-kampánystáb ennek ellenére tagadja, hogy a választási preferencia kizárólag bőrszín kérdése lenne.

A republikánus párt is figyelmeztetett arra: nem szabad messzemenő következtetéseket levonni a korai szavazásból. John McCain szenátor szóvivője azt mondta: nagy támogatásra számítanak a "rendes" választási napon, és kampányerőfeszítéseiket is erre összpontosítják.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Három hét alatt” – Elkészült az uniós pénzek érkezését lehetővé tévő törvényhegy
Poszt

„Három hét alatt” – Elkészült az uniós pénzek érkezését lehetővé tévő törvényhegy

Történelmi jelentőségű törvénycsomag az Országgyűlésben – jelentette be Magyar Péter kedd este a Facebook-oldalán közzétett videóban annak kapcsán, a kormány benyújtotta az európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében szükséges egyes törvények módosításáról szóló javaslatot.

Elemző: így szegényednek el a magyar nyugdíjasok

Magyarországon 2012 óta a nyugdíjasok relatív elszegényedése figyelhető meg – áll a Gazdaságkutató Intézet elemzésében. A tendencia részleteiről és az új kormány javaslatáról Stix Eriket, a GKI kutatóját kérdezte az InfoRádió.
inforadio
ARÉNA
2026.06.10. szerda, 18:00
Gál Katalin
a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete elnök-igazgatója
Az Egyesült Államokban már nem csak elmélet a fiskális dominancia

Az Egyesült Államokban már nem csak elmélet a fiskális dominancia

A Fed függetlenségéről szóló vita valójában nem elsősorban Jerome Powellről, Kevin Warshról vagy a következő kamatdöntésről szól. A háttérben egy sokkal jelentősebb történet körvonalazódik: az amerikai államadósság mérete és finanszírozási igénye egyre inkább meghatározza, milyen mozgástere marad a monetáris politikának. Az ennek jövőjét feltérképező háromrészes cikksorozata első részében Heinz Frigyes Ferdinánd, az OTP Alapkezelő globális makroelemzési és stratégiai vezetője azt mutatja be, miért került az Egyesült Államok közelebb a fiskális dominancia világához.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×