Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
325.98
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Szlovákiába várják II. Erzsébetet

II. Erzsébet brit királynő férjével, Fülöp edinburgh-i herceggel csütörtökön kétnapos hivatalos látogatásra Szlovákiába érkezik.

Szlovákiában óriási médiaérdeklődés előzi meg a brit uralkodó pár holnap kezdő látogatását

II. Erzsébet Ivan Gasparovic köztársasági elnök meghívására érkezik Szlovákiába. Ez az első alkalom, hogy a brit uralkodó pár felkeresi az országot.

A királynőre és népes kíséretére az alig 26 órás vizit során rendkívül gazdag program vár. A királyi párt holnap délben a szlovák államfő az elnöki palotában fogadja, majd városnéző sétán vesz velük részt a pozsonyi óvárosban.

A szlovákiai társadalmi és kulturális élet képviselővel a Prímás palotában találkoznak. Ezt követően a Fő-téren felállított színpadon megtekinti a tiszteletére összeállított folklórprogramot, amelyre több ezer pozsonyi érdeklődött várnak.

II. Erzsébet együtt ebédel Robert Fico kormányfővel, Pavol Paska parlamenti elnökkel és Ján Kubis külügyminiszterrel. Délután Dévény várának tövében leleplezi a kommunizmus áldozatainak emlékművét. Az első nap ünnepi bankettel és a Szlovák Filharmonikusok koncertjével zárul.

Pénteken a Magas Tátrába utazik a brit uralkodó pár, II Erzsébet rövid sétát tesz Hrebienokon, Tarajkán, ahová korszerű hegyi felvonóval jut fel. A királynő később a közeli Szepesszombatban megtekinti a Szent György templomot, majd Poprádon találkozik a kétszeres olimpiai győztes szlalomkenuzó Michal Martikánnal is, aki Pekingben éppen egy brit versenyző előtt "kaparintotta" meg az aranyat.

További ok, hogy ekkora figyelmet szenteljen II. Erzsébet királynő ennek a találkozásnak az, hogy a legközelebbi nyári olimpiai játékok házigazdája éppen London lesz.

II. Erzsébet jelére indul el a helyi téli stadionban az SKP Poprad és a brit Guildford Flames csapata közötti jégkorong-mérkőzés is.

A királynő pénteken a kora délutáni órákban a poprádi repülőtérrel utazik vissza hazájába. A brit királyi pár biztonságára több mint 600 rendőr vigyázz majd a tv és a rádió helyszíni közvetítésekben számol be a királyi vizit eseményeiről.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×