Infostart.hu
eur:
364.54
usd:
325.31
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

Leépít a Yahoo, 64 százalékkal visszaestek a bevételei

Másfél ezer állást szüntet meg a Yahoo internetes vállalat. Ez a világszerte foglalkoztatott alkalmazottak tíz százalékának elbocsátását jelenti. A cégnek 64 százalékkal voltak alacsonyabbak a harmadik negyedévi bevételei, mint tavaly ilyenkor.

Az amerikai internetcsoport, a Yahoo ezerötszáz állást szüntet meg - ez az egész világon a vállalat által foglalkoztatottak 10 százalékát takarja. A cég harmadik negyedévi profitja ugyanis 64 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban.

Szeptember 30-án a Yahoo előző három havi profitja 54,3 millió dollár volt, szemben 2007 ugyanezen időszakának 151,3 millió dollárjával. A cég nemrég hárította el a Microsoft ajánlatát.

A Yahoo eredményei rosszabbak annál, amit a piac várt, bevétele csupán 1 százalékkal, 1,79 milliárd dollárra nőtt az előző évihez képest.

Jerry Yang társalapító és vezérigazgató vezetése alatt ebben az évben a vállalat rengeteget költött arra, hogy megőrizze függetlenségét. Januárban a Microsoft 47,5 milliárdot ajánlott érte, a Yahoo azonban rögtön visszautasította azt, mondván, "alulértékelik a vállalatot".

A nyár elején aztán a Microsoft újra próbálkozott, ezúttal karöltve Carl Icahnnal, akinek 5 százalékos részesedése van a Yahooban. A Microsofté lett volna a keresőmotor, Icahné pedig a többi. A Yahoo azonban erre is nemet mondott.

Most, a leépítés bejelentésének hatására az elemzők szerint a Yahoo befektetőinek jórésze megharagszik a vállalatra, amiért nem fogadta el a Microsoft ajánlatát. Ez és a válság csak erősíteni fogja a Yangra nehezedő nyomást.

Júliusban Yangéknak alá kellett írniuk egy szerződést, miszerint megakadályozzák, hogy a kisbefektetők vásárolják fel a részvények többségét. Amiért pedig a Yahoo elutasította a Microsoft ajánlatát, Icahn nyomást gyakorolt a vállalatra a vezetőség augusztusi lemondásában reménykedve. Ehelyett Yangék inkább beemelték a menedzsmentbe Icahnt és az ő két jelöltjét.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×