Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Átírta az EU-csúcs napirendjét a pénzügyi válság

Alaposan átírta a ma kezdődő uniós állam- és kormányfői csúcs napirendjét a pénzügyi válság. Bár az EU tagországok vezetői már lényegében megegyeztek a megoldásról miniszteri szinten, valószínűleg mégis kevesebb idő marad a klímavédelmi csomagra és az ír népszavazással megrekedt intézményi reformra.

A szokásokhoz híven az uniós állam- és kormányfők szokásos negyedéves csúcstalálkozója sem úgy telik, ahogy azt az éppen aktuális soros elnökség korábban eltervezte.

A franciák számításait most a pénzügyi válság húzta keresztül, hiszen Nicolas Sarkozy köztársasági elnök nyáron, mikor átvette a stafétabotot a szlovénoktól, még azt mondta, hogy a bevándorlás és a védelem mellett az olajárak csökkentése a legfőbb célja.

A globális pénzpiaci krízis következtében ez már nem jelent égető problémát, a banki betétek biztonsága, a pénzintézetek likviditása és a tőzsdék viszont már annál inkább. Igaz, Fóris György, a BruxInfo elemzője az InfoRádió Brüsszeli hét című műsorában azt mondta, nagy viták nem várhatók.

"Miközben egy negyedéve még senki nem gondolta, hogy ez lesz az elsőszámú téma, és miközben múlt hét végén viszont mindenki a legdrámaibb napirendnek gondolta, ahol kockázatos, elkeseredett viták várhatók, ismét eltelt néhány óra, és azt mondhatjuk, hogy a csúcsnak nem az lesz az elsőszámú feladata, hogy megoldást találjon, hanem az eurózóna által kidolgozott megoldási csomagot most már 27-es körben kell szentesíteni" - fogalmazott.

Ünneplésre is lesz ok

Szerda délután a Lisszaboni Szerződésről lesz szó. A júniusi sikertelen írországi népszavazás után Brian Cowen kormányfő azt ígérte, hogy az októberi, azaz a mostani csúcson magyarázatot ad arra, hogy az írek miért voksoltak többségében nemmel a közösség működését megújító dokumentumra, erre azonban még decemberig várni kell, addig csak előzetesen beszélhetnek az okokról.

A szerdai munkavacsorán az energia- és a klímavédelmi csomag lesz a téma, amely még éles vitákat eredményezhet, de végső döntés itt is csak decemberben várható. Hasonlóan parázs hangulat várható az EU-orosz viszonyáról szóló tárgyaláson is.

Ezzel szemben ünnepre is lesz ok: a több éve készülő bevándorlási paktumra ugyanis rákerülhet az utolsó pecsét is, és végleges lehet annak a Bölcsek Tanácsának a névsora is, akik az Európai Unió hosszú távú stratégiáját jelölik majd ki.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

Alan Alexander Milne angol író olyan mesevilágot teremtett az 1926-ban megjelent Micimackó című könyve által, amely még ma is meghatározó a gyermekirodalomban. „Mici” egyébként nem más, mint Karinthy Frigyes testvére, Emília, aki a nyersfordítást végezte – ez is elhangzott a beszélgetésünkben Lovász Andreával, a Móra Kiadó főszerkesztőjével.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×