Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.04
bux:
145330.02
2026. november 4. szerda Károly

A mai vita McCain utolsó esélye?

Az Egyesült Államokban szerda este tartják az utolsó elnökjelölti vitát. Több szakértő úgy véli, hogy ez a republikánus jelölt utolsó esélye.

Helyi idő szerint este 9-kor kezdődik a harmadik és egyben utolsó elnökjelölti vita az Egyesült Államokban. A demokrata Barack Obama és a republikánus John McCain a New York-i Hofstra egyetemen győzködi majd a bizonytalan szavazókat.

Csakúgy, mint korábbi vitáikon, a legfontosabb téma most is a gazdasági válság lesz. McCain nemrég mutatta be gazdaságélénkítő csomagját. "Olyan átalakításokat fogok eszközölni, hogy a családok otthonaikban maradhassanak, a nyugdíjasok megtarthassák félretett pénzüket, a diákok pedig fizethessék tandíjukat, emellett mindenki részesüljön egészségügyi ellátásban, és Amerika visszanyerhesse energetikai függetlenségét" - jelentette ki.

A republikánus jelölt ezzel válaszolt Obama csomagjára, amelyet a demokrata elnökjelölt hétfőn mutatott be. "Úgy reformálom meg az adórendszert, hogy a munkások 45 százalékának kevesebbet kelljen fizetnie. Valamint eltörlöm azon idősek adóit, akiknek évente kevesebb bevételük van 50 ezer dollárnál, ami igazságosabbá teszi a rendszert" - fogalmazott Obama.

Több felmérés szerint egyébként Barack Obama előnye egyre meggyőzőbbnek tűnik republikánus vetélytársával, John McCainnel szemben. A The New York Times és a CBS tv-csatorna közösen készíttetett közvélemény-kutatása szerint Obama 53-39-re vezet.

A Los Angeles Times felmérése alapján Obamára ma a választók 50 százaléka adná voksát, míg McCainre csupán 41 százalékuk. Épp ezért több szakértő is úgy véli, hogy a ma esti vita McCain utolsó esélye, hogy fordítson.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: bezártak az első urnák, hamarosan jönnek az eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×