Infostart.hu
eur:
364.94
usd:
326.09
bux:
144444.92
2026. november 3. kedd Győző

Bocsánatkérésre kényszerült a Telekom vezére

Bocsánatot kért az előfizetőktől a Deutsche Telekom elnöke, miután újabb botrányra derült fény a német távközlési óriáscégnél.

René Obermann a Bild am Sonntag című lapnak azt mondta: külön telefonvonalat hoznak létre, ahol érdeklődhetnek az ügyfelek arról, hogy érintettek-e az adatlopási ügyben, és felajánlotta, hogy bárki azonnal megváltoztathatja telefonszámát.

A Spiegel című német hetilap szombaton számolt be arról, hogy a Deutsche Telekom mobilszolgáltató leányvállalatától, a T-Mobile-tól 17 millió előfizető adatait lopták el még 2006-ban. Az érintettek között jelenlegi és volt miniszterek, korábbi államfők, ismert politikusok, egyházi és gazdasági vezetők, milliárdosok, médiaszemélyiségek is vannak.

A német cég ellen a nyár elején azért indított nyomozást a bonni államügyészség, mert a gyanú szerint az elmúlt években ellenőrizte menedzserek és újságírók telefonbeszélgetéseit, informálódott bankszámláikról, mozgásukat pedig rejtett kamerákkal figyeltette.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Komoly ellentétek miatt közös közlemény nélkül ért véget a G20-csoport pénteken kezdődött kétnapos atlantai külügyminiszteri találkozója. A feszültséget jól mutatta, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter lemondta a hagyományos csoportképet is, több európai diplomata pedig bojkottal fenyegetőzött Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelenléte miatt. Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője egyebek mellett arról beszélt az InfoRádióban, hogy mik voltak a legfőbb ellentétek a résztvevők között, és mennyire volt hangsúlyos Oroszország szerepe, részvétele.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Stewe Witkoff amerikai különmegbízott bejelentette, hogy november 10 és 11 között kerül megrendezésre a következő orosz-ukrán béketárgyalás Abu-Dzabiban. Dmitro Lubinec ukrán és Jana Lantratova orosz emberi jogi biztos levélben kéri az amerikai first lady, Melania Trump segítségét abban, hogy a herszoni Oleski környékére kihirdetett tűzszünetet más régiókra is kiterjesszék. A közelmúlt katonai puccsai óta Oroszországhoz egyre közelebb kerülő Mali és Niger azzal vádolja az ukrán titkosszolgálatot, hogy ellenzéki fegyveres csoportokat támogat a Száhel-övezetben. Kijev tagadja a vádakat. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×