Infostart.hu
eur:
364.76
usd:
325.71
bux:
0
2026. november 3. kedd Győző

Korrupcióval vádolják a futballklubot irányító magyar politikust

Vádemelési javaslatot tett a szlovák Korrupcióellenes Hivatal nyomozója a Magyar Koalíció Pártja (MKP) egyik politikusa ellen. Kvarda Józsefet korrupcióval vádolják.

A Markiza kereskedelmi televízió és a Hospodárske noviny című napilap értesülése szerint már lezárult a nyomozás Kvarda József és két társa ügyében, akiket március óta azzal gyanúsítottak, hogy tavaly nyáron 50 ezer koronát, azaz csaknem 400 ezer forintot adtak egy labdarúgóbírónak, azért, hogy a II. osztályú területi bajnokságban szerepelő csapatuk javára befolyásoljon néhány meccset.

Kvarda József korábban parlamenti képviselő, majd kulturális államtitkár volt, jelenleg az MKP Országos Tanácsának tagja, a nagyszombati megyei önkormányzat alelnöke, emellett Csenke község polgármestere, egyben a helyi fociklub elnöke is.

A polgármester természetesen tagadja a vádakat, és meglepőnek tartja a korrupcióellenes hivatal eljárását. Úgy tudni azonban, hogy a rendőrség elegendő bizonyítékot szerzett a három gyanúsított ellen. A nyomozók a vizsgálat során átvizsgálták a Dunaszerdahelyi Területi Labdarúgó Szövetség irodáit, és elvitték a bajnoki mérkőzések jegyzőkönyveit.

Az MKP egyelőre nem nyilatkozik az ügyben, a vádemelési javaslat sorsáról a speciális ügyészség dönt. Korábban Csáky Pál, az MKP elnöke kijelentette: ha a gyanú beigazolódik, a párt a nulla tolerancia elvét alkalmazza majd a vétkessel szemben. Azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a volt képviselőt kizárják a pártból, amennyiben beigazolódik a gyanú.

A szlovák törvények szerint a korrupcióért fél évtől három évig terjedő szabadságvesztés róható ki, a játékvezetőt pedig akár nyolc évre is eltilthatják.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Donald Trump titkos tervéről beszélt Bendarzsevszkij Anton

Komoly ellentétek miatt közös közlemény nélkül ért véget a G20-csoport pénteken kezdődött kétnapos atlantai külügyminiszteri találkozója. A feszültséget jól mutatta, hogy Marco Rubio amerikai külügyminiszter lemondta a hagyományos csoportképet is, több európai diplomata pedig bojkottal fenyegetőzött Szergej Lavrov orosz külügyminiszter jelenléte miatt. Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője egyebek mellett arról beszélt az InfoRádióban, hogy mik voltak a legfőbb ellentétek a résztvevők között, és mennyire volt hangsúlyos Oroszország szerepe, részvétele.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Amerika lecsapott Iránra - Ugrik az olaj, esnek a tőzsdék

Amerika lecsapott Iránra - Ugrik az olaj, esnek a tőzsdék

Hétfőn az iráni deeszkalációs várakozások emelkedésének hatására jelentős esést láthattunk az energiaárakban, az AI-trade körüli aggodalmak fokozódása miatt azonban nem volt felőhetlen az öröm a tőzsdéken. Ezt követően viszont kedd reggelre sajtóértesülések szerint az Egyesült Államok támadást hajtott végre az Iránhoz tartozó Kesm szigete ellen, miközben a Trump-kormányzat nyilvánosan arról beszél, hogy egyre közelebb kerülhetnek a diplomáciai megállapodáshoz. Az események hatására emelkedik az olajár, illetve jöhet az újabb esés a tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×