Infostart.hu
eur:
385.95
usd:
332.41
bux:
121797.86
2026. január 16. péntek Gusztáv

A vártnál kevesebben tüntettek Karadzic elfogása miatt Belgrádban

Tüntetést tartottak kedden este Belgrádban Radovan Karadzic elfogása ellen, de a megmozduláson a vártnál jóval kevesebben vettek részt. A rendezvény jelentős késéssel kezdődött, mivel a kijelölt időpontra alig pár ezer ember gyűlt csak össze. Ennek ellenére Belgrádban fokozott rendőri készültség volt érvényben.

A tiltakozó akciót a Szerb Radikális Párt hirdette meg, amely a boszniai szerbek egykori politikai vezetőjének letartóztatása óta naponta tüntetéseket tart Belgrádban.

A keddre "Össz-szerb Gyűlés" néven meghirdetett rendezvényre több tízezer embert vártak az ország minden részéből. A valóságban ennél jóval kevesebben gyűltek össze Belgrád szívében, a Köztársaság téren - a rendőrség 15 ezer főre becsülte a megjelentek számát -, pedig a megmozdulást támogatásáról biztosította a Vojislav Kostunica volt miniszterelnök vezette Szerbiai Demokrata Párt és a vele szoros szövetséget alkotó Új Szerbia párt is. Ennek elnöke, Velimir Ilic volt miniszter feliratkozott a rendezvény szónokai közé.

A rendezvény jelentős késéssel kezdődött, mivel a kijelölt időpontra alig pár ezer ember gyűlt csak össze. Ennek ellenére Belgrádban fokozott rendőri készültség volt érvényben, s a szervező radikálisok is kétezer "rendezőt" vezényeltek ki, megelőzendő az indulatok elszabadulását az általuk összehívott megmozduláson.

Az idegesség oka egyértelműen az a mintegy 60 ezer fős februári tüntetés volt, amelyet a - részben a mai koalíciót alkotó erőkből álló - kormány szervezett Koszovó függetlensége ellen. Akkor - miközben Vojislav Kostunica kormányfő és az Új Szerbiát irányító Velimir Ilic több tízezer ember előtt szónokolt - felheccelt tüntetők felgyújtották az amerikai és a horvát nagykövetséget, megtámadták a kanadai és a török diplomáciai képviseletet, s feldúltak két McDonald's-éttermet, valamint több belvárosi üzletet.

Miközben a televíziós állomások egyenesben közvetítették a dúlást, a rendőrség sehol sem volt, illetve csak a rombolás végén lépett akcióba.

Ez okozhatta, hogy a belgrádi amerikai nagykövetség kedden a megszokottnál két órával korábban, délután háromkor beszüntette a munkát. Előtte egy közleményt is kiadott, amelyben figyelmeztette a szerb fővárosban tartózkodó amerikai állampolgárokat, hogy az esti órákban kerüljék el Belgrád központját, mivel a Radovan Karadzic miatti, békésnek meghirdetett demonstráció utcai randalírozásba és erőszakba torkollhat.

Címlapról ajánljuk
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Tudósítónktól
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Egyes értesülések szerint az utolsó pillanatban beszélték le Donald Trumpot az Irán elleni csapásról, katonai források viszont arra utalnak, hogy az amerikai haderő a karibi missziója miatt nem rendelkezik elegendő eszközzel a Közel-Keleten. A Pentagon mindenesetre most repülőgép-hordozót indít a térségbe.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×