Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Karadzic elfogása után megerősítették a szerb állami vezetők védelmét

A legmagasabb szintre emelték a szerbiai hatóságok több állami vezető védelmét a hozzájuk érkező fenyegetések miatt - erősítették meg hivatalosan Belgrádban a Blic című napilap sajtóértesülését. Radovan Karadzic háborús bűntényekkel vádolt volt boszniai szerb elnök elfogása után komoly fenyegetések érkeztek a vezető politikusokhoz.

A Blic pénteken internetes kiadásában azt írta, hogy megerősítették Boris Tadic szerb államfőnek, Ivica Dacic belügyminiszternek, Rasim Ljajicnak, a hágai Nemzetközi Törvényszékkel való együttműködésért felelős hivatal vezetőjének, illetve Vladimir Vukcevicnek, a háborús perekben eljáró belgrádi különbíróság ügyészének a biztonságát.

A lap szerint ők már korábban is kaptak fenyegetéseket, de Radovan Karadzic háborús bűntényekkel vádolt volt boszniai szerb elnök elfogása után az eddigieknél is komolyabb fenyegetések érkeztek hozzájuk, ezúttal részvétet nyilvánító levelek formájában.

A legkomolyabb fenyegetést a bosnyák Rasim Ljajic kapta. Azt üzenték neki: "Úgy végzed, mint a te Djindjicet. Kezdetnek a térdedre fogunk lőni". (Zoran Djindjic miniszterelnököt 2003. márciusában gyilkolták meg Belgrádban).

A belgrádi különbíróság és Vukcevic címére olyan figyelmeztetés érkezett, hogy pokolgép van elhelyezve autója alatt, illetve azt üzenték neki: "Véged van". Habár az ügyész már korábban is kapott fenyegetéseket, újabban telefonon ijesztgetik, hivatalának telefonvonalát napok óta megbénítják az effajta hívások.

Tadic hivatala nem kívánta sem cáfolni, sem megerősíteni a Blic hírét, csak annyit közöltek az elnöki kabinetben, hogy "az ilyen dolgok egyszerűen nem kommentálhatók".

A Blic szerint a belügyminisztérium vizsgálja a fenyegető leveleket és hívásokat.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről
DPK

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

Miskolcon a digitális polgári körök gyűlésének vendége volt Orbán Viktor. Az esemény leginkább kérdezz-felelek formában zajlott, a megjelentek kérdezhettek a pártelnök-miniszterelnöktől. A Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, és ha eldöntötték, akkor áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér. Kijelentette, a Benes-dekrétumok ügyét rendbe kell tenni, a joghátrányt szenvedők segítséget fognak kapni. Jelezte, a Kassa-Miskolc gyorsvasút beleilleszkedne a kormány nemzetstratégiájába. Orbán Viktor felsorolta nagy terveit is, megnevezte közülük a legnagyobbat. Tényként jelentette ki, hogy Nyugat-Európa vezetői háborúba fognak menni.

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×