Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Több mint fél évszázadig épült a 454 méteres híd

Indiában 55 évig tartott, amíg megépítettek egy közel fél kilométeres hidat. Az átadás csúszását a bürokráciával, pereskedéssel és természeti katasztrófával magyarázzák.

Az India Nyugat-Bengál államában található híd a Torsa folyó felett ível át, és július 16-án adták át nagy ünnepség közepette.

A 454 méteres szerkezet megépítése azonban 55 évet vett igénybe - legalábbis ezt állítja egy mérnök, aki a kormány megbízásából 1953-ban készített először felméréseket a területen. Kripasindhu Rakshit szerint ez után a kormány csak a nyolcvanas években kért újabb földtani méréseket, valamint becsléseket a híd építésének költségére.

A mérnök megtudta, hogy a hetvenes években egy másik csapat ugyanezt a munkát már elvégezte: megbecsülte a költségeket, és még a híd terveit is elkészítette. Rakshit 1984-ben nyugdíjba vonult, és azt állítja: addig semmi jele nem volt annak, hogy elkezdték volna a munkálatokat.

A jelenlegi indiai kormány azonban nem tud az eredeti, 1953-as tervekről. Nirmal Mandal autópályamérnök úgy tudja, a híd első tervei a nyolcvanas évek közepén készültek, és 1988-ban kapták meg az építési engedélyt. Mandal, aki a 454 méteres hídszerkezet építését irányította, azt állítja, hogy a munkálatok 1992-ben kezdődtek el, és az akkori tervek szerint 3 éven belül kellett volna befejezni.

A szakember az óriási csúszást több okkal magyarázta: 1993-ban árvíz miatt kellett felfüggeszteni az építkezést, később pedig az építési vállalat nem volt hajlandó fizetni a munkásoknak, ezért hosszadalmas pereskedés következett. Egy másik vállalat vette át a munkálatok irányítását, ám 2001-ben szintén bírósági ügyek miatt teljesen leállt az építkezés.

Végül 2006-ban egy magáncég folytatta és fejezte be a híd megépítését, aminek költségei a tervezettnél ötször nagyobbak voltak.

Az eddigi rekordot a kínai Vuhan hídja tartja: a Jangce felett átívelő, 1670 méter hosszú szerkezet építését 1913-ban kezdték, de csak 1957-ben fejezték be.

Címlapról ajánljuk
100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

100 éves a Micimackó: bekerült egy kiskutya is a sztoriba

Alan Alexander Milne angol író olyan mesevilágot teremtett az 1926-ban megjelent Micimackó című könyve által, amely még ma is meghatározó a gyermekirodalomban. „Mici” egyébként nem más, mint Karinthy Frigyes testvére, Emília, aki a nyersfordítást végezte – ez is elhangzott a beszélgetésünkben Lovász Andreával, a Móra Kiadó főszerkesztőjével.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Borús kilátásokkal indul 2026 a hazai napelemek számára

Európa nagy részén a szokásosnál felhősebb idő, ezáltal a sokéves átlagnál kisebb besugárzási értékek valószínűsíthetőek 2026 első hónapjaiban - derül ki egy új elemzésből, amely műholdas adatokat és mesterséges intelligencia/gépi tanulási algoritmusokat használva modellezte az első fél évben világszerte várható napenergia-termelési körülményeket. A legnagyobb negatív anomália Kelet-Európában és az északi országokban várható, ahol helyenként akár 10%-kal is kisebb lehet a besugárzás, mint a sokéves átlag. Miután elsősorban a besugárzás határozza meg, hogy mennyi áramot termelnek a naperőművek, így kiemelt jelentősége van a napenergia-termelés arányát tekintve 2024-ben világelső Magyarország energiaellátása szempontjából is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×