Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Karadzic magát fogja védeni

Radovan Karadzic önmagát fogja védeni a hágai Nemzetközi Törvényszéken - közölte szerdán újságírókkal a volt boszniai szerb elnök ügyvédje. Svetozar Vujacic hozzátette, hogy az egykori boszniai szerb vezetőt otthonról néhány főből álló szakértői csoport fogja segíteni, amelynek ő is tagja, s már intézkedtek annak érdekében, hogy Bosznia és Hercegovinából megkapják az ehhez szükséges iratokat.

Az ügyvéd közölte, hogy a lehető legkésőbbi időpontban, tehát pénteken fogja benyújtani a Karadzic kiadatása elleni keresetét. Úgy vélte, hogy ezt az illetékes bírói testület elutasítja, s lehetséges, hogy a kiadatásra már a hétvégén sor kerül.

Külön a német Der Spiegel internetes változatának nyilatkozva Svetozar Vujacic azt is elmondta, hogy Radovan Karadzic a jövő év elején fel akarta adni magát, ugyanis akkor már nem Hágába került volna, hanem szerb bíróság elé, mivel a Nemzetközi Törvényszéknek december 31-ig minden még folyamatban lévő ügyet át kell adnia nemzeti bíróságoknak.

A boszniai Szerb Köztársaság egykori elnökének testvére, a Belgrádban élő Luka Karadzic arról tájékoztatta a szerb sajtót, hogy testvére elégedett azzal, ahogy a börtönben bánnak vele. Tagadta, hogy éhségsztrájkot folytatna, miként az több híradásban szerepelt. Mint mondta, a félreértést fivére egyéni táplálkozási szokása okozta. Radovan Karadzic rendszeres időközönként néhány napos víz- és gyümölcsdiétát tart, majd visszatér a "normális" táplálkozáshoz.

Luka Karadzic elégedetten nyugtázta Milorad Dodik boszniai szerb miniszterelnöknek azt a kijelentését, hogy kérni fogja Miroslav Lajcaktól, a nemzetközi közösség boszniai főmegbízottjától, hogy adja vissza a Karadzic család tagjainak mozgásszabadságát.

A menekülőben lévő egykori politikus hozzátartozóitól - arra hivatkozva, hogy ne segíthessék a bujkálót - hónapokkal ezelőtt mindenfajta bírói döntés nélkül, pusztán a főmegbízott utasítására elvették a határátlépésre jogosító okmányaikat, s olyan ideiglenes iratokat kaptak, amelyekkel csak Boszniában mozoghatnak.

Milorad Dodik kedden este kijelentette, hogy Karadzic elfogásával megszűnt az ok, amely miatt korlátozni kell családja mozgását, s lehetővé kell tenni, hogy hozzátartozói még a kiadatás előtt meglátogassák a letartóztatottat belgrádi börtönében.

Azt is közölte, hogy a boszniai Szerb Köztársaság kormánya támogatást ad Radovan Karadzic családjának. Korábban ezt nem tehette, mert úgy értelmezték volna, mint a háborús bűnökkel vádolt menekülőnek nyújtott segítséget.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről
Cikkünk frissül

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

Miskolcon a digitális polgári körök gyűlésének vendége volt Orbán Viktor. Az esemény leginkább kérdezz-felelek formában zajlott, a megjelentek kérdezhettek a pártelnök-miniszterelnöktől. A Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, és ha eldöntötték, akkor áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér. Kijelentette, a Benes-dekrétumok ügyét rendbe kell tenni, a joghátrányt szenvedők segítséget fognak kapni. Jelezte, a Kassa-Miskolc gyorsvasút beleilleszkedne a kormány nemzetstratégiájába. Orbán Viktor felsorolta nagy terveit is, megnevezte közülük a legnagyobbat.

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×