Infostart.hu
eur:
386.46
usd:
332.03
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Vezető politikust sodorhat el a dagadó botrány

Egyre nagyobb a nyomás a brit alsóház elnökén, akit azért akarnak lemondásra bírni, mert kiderült: parlamenti hivatala fedezte felesége taxiszámláit, amikor az asszony vásárolni ment. Az ügyet - mely miatt Michael Martin szóvivője már lemondott - a parlament illetékes bizottsága is vizsgálja.

Könnyen Michael Martin politikai pályafutásába kerülhet a felesége bevásárlásai miatt kirobbant botrány. A brit alsóház elnökének hitvese ugyanis a feltételezések szerint a férje hivatala által fizetett taxival járt vásárolni, ami mintegy 4000 fontba (1,4 millió forintba) került az adófizetőknek.

Az ügyben már lemondott a házelnök szóvivője, miután beismerte, hogy nem szántszándékkal ugyan, de félrevezette az újságírókat, amikor azt állította: a Michael Martin felesége hivatalos ügyben vásárolt egy köztisztviselővel közösen. Később kiderült, hogy az asszony valójában a házvezetőnőjével volt. Mike Granatt lemondása bejelentésekor azt mondta: azok vezették félre, akik tisztában vannak a tényekkel.

Nem a vásárlás az egyetlen probléma

Michael Martinnak más ügy miatt is főhet a feje. Kiderült ugyanis, hogy mintegy 75 ezer fontnyi (26 millió forintnyi) juttatást vett fel az elmúlt hat évben saját otthonára, ráadásul az adófizetők pénzén rendszeresen igénybe vette az egyik limuzinkölcsönző szolgáltatásait. Az ügy külön érdekessége, hogy utóbbi esetekben a házelnök valószínűleg nem sértette meg a parlamentre vonatkozó törvényeket.

Nem csak Michael Martint éri azonban kritika. A képviselőket a lapok azzal vádolják, hogy "a hallgatás falát" húzták az alsóház elnöke köré, egy régi hagyomány alapján, mely szerint a parlament elnökét nem illik kritizálni. Ráadásul politikailag is kiszolgáltatottak, hiszen a házelnök adja meg a szót a képviselőknek a parlamenti vitákban.

Ki vezényelje le a radikális reformot?

A parlament közéleti szabályok betartását vizsgáló bizottságának volt elnöke szerint a kialakult helyzet miatt szerencsésebb lenne, ha a házelnök átadná a képviselők kiadásait ellenőrző jelentés elkészítését egy független testületnek.

"Szerencsétlen dolog és aláássa a jelentés hitelességét az, hogy a parlament elnöke is belekeveredett a történetbe, bár az egyértelmű, hogy semmilyen szabályt nem sértett meg. Ugyanakkor az eset azt mutatja, hogy a szabályok rosszak és megérettek a radikális reformra" - jelentette ki Sir Alistair Graham, aki ugyanakkor hangsúlyozta: aligha a házelnök és az általa vezetett bizottság a legalkalmasabb a változások levezénylésére.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×