Infostart.hu
eur:
366.11
usd:
321.93
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

A volt kormányfő spórol az "ínségesebb napokra"

Újabb remekül jövedelmező állást kínáltak a volt brit kormányfőnek. Tony Blair ezzel együtt már több mint tízmillió fontot (3,5 milliárd forintot) keresett a miniszterelnöki posztról való távozása óta eltelt bő fél év során.

Egy svájci biztosítási társaságnak évente mintegy kétmillió fontért (700 millió forintért) fog tanácsokat adni Tony Blair, aki tavaly júniusban tíz év után köszönt le a miniszterelnöki tisztségről.

Az állást Lord Leitch, a zürichi cég korábbi ügyvezető igazgatója, munkáspárti főnemes, Tony Blair és Gordon Brown közeli barátja vívta ki.

Az összeget nem erősítette meg sem a volt kormányfő, sem a svájci pénzügyi óriáscég, de Tony Blair egyik ismerőse szerint a volt politikus egymillió fontnál kevesebb összeget tartalmazó ajánlat esetén fel sem emeli a telefont.

Tony Blair a cég klímaváltozással kapcsolatos törekvéseihez ad tanácsokat, valamint a nemzetközi politikai környezet folyamatokat elemzi majd, de azt nem nevezték meg, hogy pontosan mennyi időt tölt majd ezzel a munkával.

Egy liberális demokrata politikus, Norman Baker szerint szégyen, amit Tony Blair művel.

"Megszégyeníti az egész országot azzal, hogy egy Eladó feliratú táblával a nyakában házal" - emelte ki.

A volt miniszterelnök júniusi lemondása óta több mint tízmillió fontot (3,5 milliárd forintot) keresett, és becslések szerint a következő öt év során 40 millió fontot (14 milliárd forintot) zsebelhet be.

Tony Blairt rengeteg előadásra hívják, amelyeknek megkéri az árát, emellett ő és felesége, Cheri Blair is hamarosan kiadja emlékiratait, és ezekért összesen több mint ötmillió fontot kapnak.

A volt brit miniszterelnöknek azért vállal ennyi feladatot, mert közel-keleti különmegbízottként nem keres jól, csak a költségei és hivatalának tartása után kap pénzt. A Blair-családnak ugyanakkor hatalmas, közel 4 millió fontos (1,4 milliárd forinttal) tartozása van londoni és bristoli ingatlanjai után.

Tony Blair emellett arra is spórol, hogy ha jövőre felkérik az Európai Tanács elnöki posztjára, azzal a tisztséggel "csak" évi kétszázezer fontot (70 millió forintot) kereshetne.

Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×