Infostart.hu
eur:
385.68
usd:
331.26
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

"A halál völgye": több ezer halottal számolnak

A bangladesi hatóságok szerint eddig több mint 3.000 halálos áldozatot szedett a Szidr "szuperciklon", de nagyon valószínű, hogy a halottak száma tövább nő majd. A segélyügynökségeknek sikerült bejutniuk a külvilágtól elzárt területekre, de még mindig több tízezren várnak segítségre.

Az egyik segélyügynökség aktivistája azt mondta: olyan, mintha "a halál völgyébe" lépnének be, amikor újabb, eddig elzárt területekre jutnak be Bangladesben.

Tudósítók a folyókban sodródó hullákról és állati tetemekről számoltak be.

Szárazföldön megtalált komp

A BBC tudósítója elmondta, hogy a földből kicsavart fákat, felborított bádogházakat és a folyótól fél kilométerre, a szárazföldre sodort kompot látott.

Az ügynökségek már megkezdték a segélyszállítást, de nincs könnyű dolguk, mivel sok helyre csak csónakkal tudnak bejutni.

Akár tízezer is lehet a halottak száma

A kormány hétfőn két és fél ezer halálos áldozatról beszélt, a bangladesi Vörös Félhold elnöke azonban egyes jelentések szerint 10 ezerre becsülte a halottak számát.

Több napig is eltarthat, amíg felmérik, hogy pontosan mennyi is az áldozat.

A járvány megakadályozása az egyik legfőbb prioritás

A kormány közben arra hívja fel a figyelmet, hogy a ciklon által elpuszított, alacsonyan fekvő tengerparti területekről evakuált 3 millió ember sürgős segítsége szorul.

A segélyakciónak ebben az időszakában az ügynökségek általában tiszta ivóvízet és gyógyszereket próbálnak eljuttatni a rászorulókhoz, hogy megakadályozzák a járványok kitörését, és ez most sincs másként.

Megelőző intézkedések: életeket menthettek meg

A bangladesi átmeneti kormány egyik tanácsadója azt mondta: a kabinet megpróbált felkészülni a katasztrófára, de ennek ellenére olyan pusztítás történt, amelyet még nem sikerült felmérni.

1991-ben 143 ezer ember halt meg egy ciklon nyomán, az azóta épített menedékhelyek sok életet menthettek meg.

A Szidr ciklon péntek hajnalban, 255 kilométer per órás széllel zúdult Banglades déli partvidékére. A szelet öt méter magas hullámok követték.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×