Infostart.hu
eur:
362.49
usd:
315.74
bux:
153193.47
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

A két legerősebb darfúri lázadószervezet nem vesz részt a béketárgyalásokon

A két legjelentősebb dárfúri lázadószervezet bejelentette pénteken, hogy nem vesz részt az ENSZ és az Afrikai Unió közvetítésével Líbiában rendezendő béketárgyalásokon, ami végleg szertefoszlatja a négy és fél éve tartó nyugat-szudáni válság gyors rendezésének reményét.

Ahmad Tugod Lisszan, az Igazságosság és Egyenlőség Mozgalma (JEM) nevű lázadószervezet főtárgyalója közölte, hogy a távolmaradásról pénteken hozták meg a döntést közösen a Szudáni Felszabadítási Hadsereg-Egység lázadófrakcióval.

Lisszan sérelmezte, hogy a konferencia közvetítői nem hívták meg a szombaton kezdődő líbiai béketárgyalásokra a "hiteles" szervezeteket, s ehelyett a szudáni kormány pártját fogva, a Kartúm által megjelölt embereket hívták meg. Lisszan szerint ezt tovább fogja bonyolítani a helyzetet ahelyett, hogy megnyitná az utat a komoly tárgyalások előtt.

Korábban más jelentős lázadóvezérek is elutasították a részvételt a líbiai béketárgyalásokon, mások pedig már pénteken a megbeszélések helyszínére érkeztek. Szakértők arra figyelmeztettek, hogy a kulcsfontosságú lázadóvezérek részvétele nélkül a líbiai béketárgyalások olyan sorsra jutnak, mint a tavalyi abujai békemegállapodás, amelyet csak egy darfúri lázadószervezet írt alá, és amely béke helyett újabb erőszakhullámot gerjesztett a térségben.

A Szudán nyugati részén fekvő Dárfúrban csaknem négy és fél éve polgárháborús viszonyok uralkodnak, sokak szerint szabályos népirtás folyik. A bonyolult konfliktusban a fő frontvonal a kormányhű és gyakran a hadsereg támogatásával operáló szabadcsapatok, illetve különböző felkelő csoportok között húzódik. A polgári áldozatok száma az ENSZ becslése alapján legalább 200 ezerre tehető, és két és fél millió a menekültek száma.

Címlapról ajánljuk
Rendkívül nap: Magyar Péter előtt az államfő is felszólal az Országgyűlésben
frissülő cikk

Rendkívül nap: Magyar Péter előtt az államfő is felszólal az Országgyűlésben

Baka András jelölte legfőbb ügyésznek Szathmáry Zoltánt, majd napirend előtt felszólal az Országgyűlésben. A Fidesz és a KDNP képviselői nem vesznek részt a felszólalás idején az ülésen, mert „illegitimnek” tekintik az államfőt. Magyar Péter miniszterelnök is felszólal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×