Infostart.hu
eur:
363.91
usd:
323.94
bux:
0
2026. október 16. péntek Gál

Sarkozy: Törökország ne legyen uniós tagállam

A francia köztársasági elnök kijelentette, hogy Franciaország "nem akar háborút" Iránnal, de azzal vádolta meg Teheránt, hogy atomfegyver előállítására törekszik.

"Irán megpróbál atombombára szert tenni" - mondta Nicolas Sarkozy. Ezt elfogadhatatlannak nevezte, de hangsúlyozta: Franciaország nem akar háborút Iránnal.

Nicolas Sarkozy kissé elhatárolódott külügyminisztere, Bernard Kouchner vasárnapi, nagy visszhangot kiváltott kijelentésétől, amely szerint a világnak fel kell készülnie a legrosszabbra, azaz az Iránnal való háborúra.

A bírálatok hatására Kouchner finomította álláspontját, mondván, hogy csak az iráni atomprobléma súlyos voltára kívánta felhívni a figyelmet.

A francia elnök, aki várhatóan a jövő héten az ENSZ-közgyűlés keretében vitatja meg más nagyhatalmak vezetőivel a kérdést, hangsúlyozta: ha a jelenlegi szankciók nem elegendőek, erősebb szankciókat akar.

Nicolas Sarkozy megismételte korábbi álláspontját, amely szerint nem hiszi, hogy Törökországnak az Európai Unióban a helye.

"Nem hiszem, hogy Törökország Európához tartozik, abból az egyszerű okból, hogy Kis-Ázsiában van" - mondta, hozzátéve, hogy Ankara számára reális partnerséget javasol Európával, nem pedig integrációt.

Címlapról ajánljuk
Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Jogsértően korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát a magyar állam – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. A Pedagógusok Szakszervezete a munkabeszüntetés feltételeinek újraszabályozását várja az ítélet nyomán. Totyik Tamás elnök szerint a sztrájk idején biztosítandó szolgáltatásokról a munkáltatóknak és az érdekképviseleteknek kellene megállapodniuk.

Közös energiaár-letörési tervet készít az EU – éjszaka a csúcson

A jelenlegi geopolitikai kontextus globális ellátási láncokra, az energiabiztonságra, valamint az energia- és üzemanyagárakra gyakorolt kedvezőtlen hatása miatt, különös tekintettel a háztartásokra és az iparra, az Európai Tanács Brüsszelben tanácskozó tagjai a magas energiaárak kezelésének kritikus fontosságát hangsúlyozták.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Megfordult a dollár, helyzetben a forint

Megfordult a dollár, helyzetben a forint

Az elmúlt hetek erősödése után tegnap óta gyengül a dollár, elsősorban azért, mert csökkennek az amerikai és az európai állampapírhozamok. A lendületből a forint is profitál, hiszen a dollárral szemben 326,5-ről 324 közelébe erősödött, miközben az euróval szemben csak kisebb mozgások látszottak. A kötvénypiaci enyhülés miatt azonban korai fellélegezni, mert a világ adósságproblémái nem oldódtak meg két nap alatt, az olajárak pedig tovább emelkednek. A befektetők ma az európai és az amerikai konjunktúraadatokra figyelnek, az adóssághelyzet és az olajpiac fejleményei pedig a forint árfolyamát is jelentősen mozgathatják.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×