Infostart.hu
eur:
363.09
usd:
322.96
bux:
145282.29
2026. október 16. péntek Gál

Felzúdulás és kölcsönös vádak a Benes-dekrétumok ügyében

Magyarország elfogadhatatlannak és érthetetlennek tartja, egyben visszautasítja a Benes-dekrétumok megerősítéséről szóló szlovák parlamenti határozatot - mondta a köztársasági elnök.

A pozsonyi parlamenti döntés semmiképpen nem szolgálja a magyar-szlovák kapcsolatok fejlődését - közölte Sólyom László, miután tárgyalt Ivan Gasparovic szlovák köztársasági elnökkel.

A visegrádi négyek Balaton-parti csúcstalálkozója után a két államfő kétoldalú találkozón vett részt, amelyen kizárólag a szlovák parlament csütörtöki, a Benes-dekrétumok érinthetetlenségét megerősítő határozatáról tárgyaltak.

A németeket igen, a magyarokat nem?

A hosszúra nyúlt megbeszélés ellenére nem közeledtek az álláspontok - közölte az államfő. "Elnök úr azt mondta, hogy foglalkozzunk a jövővel, én azt mondtam, hogy ahhoz, hogy a jövő felé fordulhassunk, tisztázni kell a múltat". Ha a múltról csak sztereotípiák, érzelmek maradnak, akkor biztosan nem lesz megbékélés - fogalmazott.

"Nem kaptam választ arra, hogy ha a szlovák parlament meg tudta követni a németeket, miért nem tudta megkövetni a magyarokat?" - tájékoztatott Sólyom László, aki szerint a váratlan lépés megszakítja a kapcsolatok felívelő szakaszát.

Szili egyértelmű tájékoztatást vár

A magyar országgyűlés elnöke a kollektív bűnösség elvével kapcsolatban egyértelmű állásfoglalást vár a Szlovák Nemzeti Tanács elnökétől. Szili Katalin hangsúlyozta: ennek alapján tartja tervezhetőnek a szlovák-magyar kapcsolatok jövőjét.

A házelnök kifejtette: a magyar parlament pártjai, bizottságai és ő maga személyesen is mindent megtett annak érdekében, hogy a magyar-szlovák kapcsolatok megszabaduljanak a múlt terheitől.
"A kormánykoalíció szélsőséges nacionalista befolyás alatt áll"

Az öt magyar parlamenti párt európai parlamenti képviselői - Gál Kinga (Fidesz), Tabajdi Csaba (MSZP), Szent-Iványi István (SZDSZ), Olajos Péter (MDF) és Surján László (KDNP) - pénteken közös nyilatkozatban ítélték el a szlovák parlament előző napi döntését, amely a Benes-dekrétumokat politikailag megerősíti.

A magyar európai parlamenti képviselők szerint a szlovák államiság alapját is képező Benes-dekrétumokat nem támadja senki. Az európai alapértékek szempontjából csak a szóban forgó 13 Benes-dekrétum, valamint a Szlovák Nemzeti Tanácsnak a második világháború utáni időszakban született diszkriminatív határozatai tekinthetők elfogadhatatlannak és fenntarthatatlannak.

"Sajnos a mostani parlamenti döntéssel ez utóbbiak is politikai megerősítést nyertek" - állapították meg a képviselők.

A kölcsönös bocsánatkérésekre épülő, az MKP által javasolt magyar-szlovák történelmi megbékélési dokumentum "brutális elutasításából" és a Benes-dekrétumokról szóló, a Szlovák Nemzeti Párt általi kezdeményezés szlovák parlamenti elfogadásából az ötpárti nyilatkozat aláírói arra következtetnek, hogy "a Robert Fico vezette kormánykoalíció szélsőséges nacionalista befolyás alatt áll, sőt nem ritkán ilyen politikát is folytat".

A szlovák házelnök meglepődött

Pavol Paska szlovák parlamenti házelnök "meglepőnek találja a magyar Országgyűlés képviselőinek álláspontját", szerinte a magyar honatyák "valószínűleg nem ismerik" a Benes-dekrétumok érvényességét megerősítő szlovák parlamenti határozat szövegét.

Pavol Paska vélekedése szerint a határozatot rosszul értelmező magyar képviselőket "Csáky Pál pontatlan és félrevezető" tájékoztatása tévesztette meg. A szlovák parlamenti határozat ugyanis tartalmazza a kollektív bűnösség elvétől való elhatárolódást is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Az EU-csúcs árnyékában – Nem elég, hogy lassú az EU gépezete, most van „mindenhol” választás is

Uniós versenyképesség, energiapiaci helyzet, migráció és költségvetés az aktuális témák a kétnapos uniós csúcson Brüsszelben. Az első napon már túl vagyunk, mi várható a folytatásban? Ezt kérdezte az InfoRádió Gálik Zoltántól, a Corvinus Egyetem docensétől.

Totyik Tamás: jelezném, azért nem teljes körűen adták vissza a pedagógusok sztrájkjogát

Jogsértően korlátozta a pedagógusok sztrájkjogát a magyar állam – állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága. A Pedagógusok Szakszervezete a munkabeszüntetés feltételeinek újraszabályozását várja az ítélet nyomán. Totyik Tamás elnök szerint a sztrájk idején biztosítandó szolgáltatásokról a munkáltatóknak és az érdekképviseleteknek kellene megállapodniuk.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×