Infostart.hu
eur:
364.13
usd:
324.65
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál

Izraeli ellenzéki vezető erősítette meg a Szíria elleni légitámadás hírét

Benjamin Netanjahu volt izraeli kormányfő megerősítette, hogy Izrael két hete légitámadást hajtott végre egy Szíria északi részében lévő célpont ellen. Az ellenzéki vezető közölte azt is: Ehud Olmert kormányfő előre kikérte a véleményét a döntésről.

Az 1-es csatornának adott éjszakai interjúban az izraeli politikusok közül elsőként Netanjahu ismerte el, hogy szeptember 6-án izraeli repülőgépek légitámadást hajtottak végre egy észak-szíriai célpont ellen. A külföldi hírügynökségek erről már korábban beszámoltak. Jelentéseik szerint a támadás célpontja egy, a Hezbollah libanoni síita szervezetnek szánt fegyverszállítmány, vagy pedig egy észak-koreai segítséggel épülő nukleáris létesítmény.

Netanjahu sokkolta a kormányfői irodát azzal, hogy nyilvánosságra hozta: előre értesítették a döntésről, amelyet támogatott, s amelynek meghozatalához gratulált Ehud Olmertnek.

A volt kormányfőt, az ellenzéki Likud vezetőjét biztonsági szakértők és a hadsereg vezetői is bírálták, mert szerintük a "lehető legfelelőtlenebb dolog volt", hogy nem bírta tartani a száját.

Az izraeli kormány eddig nem kommentálta a támadásról szóló híreket. Szíria pedig azt állította, hogy a légvédelme szeptember 6-án légterét megsértő izraeli gépekre lőtt.

Damaszkusz múlt kedden panaszt nyújtott be az ENSZ-ben azzal, hogy a behatoló izraeli harci repülőgépek tűz alá vették területét.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×