eur:
394.56
usd:
355.98
bux:
73003.59
2024. szeptember 13. péntek Kornél

Jézus megkeresztelése: a magyar kapcsolat

Szerdán szenteli fel a terézvárosi katolikus plébános azt a magyar nyelvű emléktáblát, amely a Jordán folyó izraeli részén Jézus megkeresztelésének állít emléket.

A világ többtucat nyelvén idézett bibliai szöveg között központi helyen lesz az a Márk evangéliumából származó idézet, amelyet egy Jeruzsálemben élő örmény rótt fel egy égetett kerámia lapra.

A Szentföldön szokássá vált, hogy azon bibliai eseményeket, amelyek az adott helyeken történtek, a Bibliából vett idézettel egy-egy templomnak vagy egy szent helynek a falaira felírják különböző nyelveken.

Így történt ez a Jordán folyó mellett is, ahol kétezer évvel ezelőtt János megkeresztelte Jézust.

A folyó izraeli részen többtucat nyelven (egyebek mellett kínaiul, csehül, oroszul, észtül, koreaiul, románul) szerepel már az az idézet, amelyet Márk evangéliumából vettek át.

A terézvárosi katolikus plébános szerint akkor "fedezték fel" ezt a lehetőséget, amikor egy zarándoklat alkalmával ott jártak.

Horváth Zoltán az InfoRádiónak elmondta, hogy tavasszal a helyi irodában érdeklődtek afelől, miként lehetne magyar nyelven is megjeleníteni a szent szöveget.

Megtudták, hogy a táblák égetett kerámiából készülnek, amelyet egy jeruzsálemi örmény származású keramikus készít.

A plébános elmondta: elmentek Jeruzsálembe és megrendelték a keramikusnál a táblát.

<

A Jordán (Fotó: Németh Zoltán)

Az a zarándokcsoport, amely a nagyböjt idején idén márciusban ott járt, elhatározta, hogy a budaörsi és a terézvárosi plébánia hívei összegyűjtik azt a 3.200 dollárt, amelybe a tábla felállítása kerül. Az összeget két hét alatt sikerült előteremteni.

Az emléktábla felállításában nagy segítséget nyújtott Simon Szegáli magyar származású izraeli állampolgár, aki az InfoRádió munkatársának elmesélte, hogy az ékezetek miatt többször kellett korrigáltatnia a feliratot.

A magyar nyelvű égetett kerámialapot szerdán szenteli fel Horváth Zoltán, Budapest-Tervézváros katolikus plébánosa.

Az eseményen jelen lesz Magyarország Izraelbe és a Palesztin hatóság területére akkreditált nagykövete is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Takács Péter: külön gyermekügyeleti központok lesznek Budapesten

Takács Péter: külön gyermekügyeleti központok lesznek Budapesten

Október elsejével indul az új ügyeleti ellátás Budapesten. A főváros az utolsó helyszín, így ezzel már az egész országban az Országos Mentőszolgálat által koordinált egységes alapellátási ügyeleti rendszer működik majd. Budapesten külön lesz a gyermek és a felnőtt ügyelet, a főváros és a kerületek javaslatára pedig lesz két nappali ellátóhely is, ahol a lakcímkártyával nem rendelkezők kaphatnak háziorvosi ellátást.

Az ítéletidő már lecsapott Németországra és Ausztriára, és ez még csak a kezdet

Szinte egyik pillanatról a másikra köszöntött be az ítéletidő Németországban és Ausztriában is. A meteorológusok mindkét országban aggódnak az elkövetkező napok időjárása miatt. Az illetékes hatóságok felkészültek az eddigi és a lehetséges károk elhárítására, a lakosságot szinte szüntelen figyelmeztetik az időjárás várható alakulására.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.09.16. hétfő, 18:00
Toroczkai László
a Mi Hazánk elnöke, parlamenti frakcióvezetője
Rengetegen mentek el szavazni: példa nélküli döntés születhet Magyarországon

Rengetegen mentek el szavazni: példa nélküli döntés születhet Magyarországon

A VI. kerületben vasárnap éjfélig tart a szavazás arról, hogy teljesen betiltsák-e a rövid távú lakáskiadást. Amennyiben a többség igennel voksol, Terézváros lesz az első budapesti kerület, amely nulla napban korlátozza a magán- és egyéb szálláshelyek kiadható napjainak számát, ezzel gyakorlatilag megszüntetve az Airbnb-típusú szálláskiadást. Ez a lépés precedens nélküli lenne Magyarországon - írta meg a 444.hu.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×