Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 26. szombat Jusztina, Pál

Parlamenti helybenjárás miatt késik a szerb kormányalakítás

Belgrádban vasárnap sem sikerült előbbre lépni a három és fél hónapja várt kormány megalakulása ügyében, mivel a parlament - nem lévén meg a döntéshozáshoz szükséges létszám - csak öt percig dolgozott, aztán bezárták az ülést.

A január 21-i választást követő idegtépő, többször a végleges összeveszés közelébe jutó tárgyalássorozat végén, pénteken állapodtak meg a demokratikusnak minősített szerbiai pártok arról, hogy - egész Európa nyomásának engedve - együtt alapítanak kormányt Vojislav Kostunica eddigi miniszterelnök vezetésével.

Az egyezségnek az is része volt, hogy új parlamenti elnököt választanak a szélsőséges nacionalistának tekintett szerb radikálisok alelnöke, Tomislav Nikolic helyébe, aki a hét elején Kostunica pártjának támogatásával került tisztségébe.

Furcsa javaslat

Ezek után a szombat estére összehívott parlamenti ülésen a kormány vezető ereje, Boris Tadic államelnök Demokrata Pártja azt az eljárásjogilag igen furcsa javaslatot tette, hogy egyszerre tárgyalják a régi házelnök leváltását és az új megválasztását.

Ezt az indítványt a képviselők jó kétórás vita után elvetették, mondván, hogy nem lehet új házelnök megválasztásáról tárgyalni mindaddig, amíg elődjét el nem távolítják. A régi elnök leváltásáról szóló vitát vasárnap hajnalban berekesztették, s késő délelőtt - létszámhiány miatt - már nem lehetett folytatni.

A törvény szabta határidőig fennmaradt két és fél napban tehát a képviselőknek le kell váltaniuk házelnöküket, meg kell választaniuk utódát, el kell fogadniuk a minisztériumokról szóló törvényt - amely egyebek mellett legalizálja a külügy- és védelmi minisztérium eddig alkotmányosan megkérdőjelezhető működését -, és végül szavazniuk kell arról, hogy lesz-e Szerbiának kormánya három és fél hónappal a parlamenti választás után.

Címlapról ajánljuk
„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

„Közük nem volt a meccshez” – értékelések az Ukrajna elleni vereség után

A kapus Tóth Balázs szerint kicsalogatták az ukránok a magyar védőket a győztes góljuk előtt, de szomorkodni nincs idő, 3 nap múlva Észak-Írországban pályára kell lépni. Szoboszlai Dominik csapatkapitány úgy látja, a meccs végi balhé benne van a fociban, az ukránoknak ráadásul szerinte nem sok közük volt a találkozóhoz. Marco Rossi szövetségi kapitány szerint egyszerűen a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság óta a válogatott balszerencsés.

Polgár Judit az InfoRádióban: ki vagyunk szolgáltatva a mesterséges intelligenciának

A kritikus gondolkodás áll a 12. Polgár Judit Világsakkfesztivál középpontjában. Az eseményt most szombaton rendezik meg a Magyar Nemzeti Galériában. Az InfoRádióban Polgár Judit beszélt a rendezvényről, és a tudatos gondolkodás szükségességéről
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

Erős napja volt az amerikai tőzsdéknek

A befektetők ma is elsősorban az iráni fejleményekre és az amerikai kamatpályával kapcsolatos várakozások alakulására figyelhetnek. A kötvénypiacon tovább fokozódott a feszültség: a 10 éves amerikai állampapír hozama 2007 óta nem látott szintre emelkedett, miközben a 30 éves hozam is tovább kapaszkodott. A hozamemelkedést a Fed szigorúbb hangvétele, az iráni háború miatt tartósan magas energiaárak és a vártnál erősebb gazdasági adatok egyaránt fűtik. Ma kisebb emelkedés látszott Európa tőzsdéin, és az Egyesült Államokban is optimista hangulatban telt a kereskedés. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×