Infostart.hu
eur:
386.15
usd:
331.59
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Tömegtüntetésen követelték a kormányfő lemondását

Több mint százezren gyűltek össze csütörtök este Tel-Avivban, követelve Ehud Olmert izraeli kormányfő és Amir Perec védelmi miniszter lemondását a tavaly nyári libanoni háborúban elkövetett hibák miatt. Szinte a teljes izraeli belpolitikai paletta a nagyváros központjába, a Rabin térre meghirdetett gyűlésen való részvételre buzdította a polgárokat, de a megmozduláson politikusok nem szólaltak föl.

Ehud Olmert előző nap elejét vette egy palotaforradalomnak saját pártján, a Kadimán belül, egyesítve maga mögött a párt parlamenti frakciójának meggyőző többségét, miután párttársa, Cipi Livni külügyminiszter lemondásra szólította föl.

Izraelben egy szerdán közölt fölmérés szerint az emberek 65 százaléka szeretné, hogy Olmert távozzon tisztségéből, miután egy kormánybizottság a héten közölt előzetes jelentésében kimondta: a miniszterelnök és kormánya hibázott a libanoni hadműveletek megindításakor és levezénylésekor. Az izraeliek többsége előre hozott választásokat akar.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×