Az elnök azt mondta: a jelenlegi időszakban a vállalatnak a vezetéssel kapcsolatban tiszta helyzetet kell teremtenie.
Klaus Kleinfeld már a második vezető a Siemensnél, aki távozik posztjáról az összesen több mint 400 millió eurós vesztegetési ügyek miatt.
A cég felügyelő bizottságának elnöke múlt héten jelentette be lemondását. Heinrich von Pierer 1992 és 2005 között az igazgatótanács elnöke volt. A férfi azt mondta: annak ellenére nem volt tudomása a vesztegetésekről, hogy azok többsége az ő hivatali idején történt.
Történelmi főnyeremény az ötös lottón






