Infostart.hu
eur:
360.5
usd:
314.64
bux:
152530.49
2026. szeptember 22. kedd Móric

"Ez politikai leszámolás"

Romániában felfüggesztette tisztségéből az államfőt a parlament.

A képviselők közül 322-en voksoltak Traian Basescu távozása mellett, 108 ellenszavazat és 10 tartózkodás mellett. Romániában először fosztott meg államfőt posztjától a törvényhozás.

A szavazás előtti vitában Mircea Geoana, a felfüggesztési eljárást kezdeményező Szociáldemokrata Párt elnöke ismét azzal vádolta az államfőt, hogy megsértette az alkotmányt, mert szerinte állami intézményeket használt fel az alkotmánybíróság tagjainak megzsarolására.

Markó Béla, az RMDSZ elnöke úgy fogalmazott: nem örül a belpolitikai vitának, de pártja nem ért egyet azzal, hogy a parlament szerepét csökkentve, elnöki köztársasággá alakítsák Romániát.

Vasile Blaga, a Demokrata Párt szenátora politikai leszámolásnak nevezte az államfő felfüggesztésére irányuló eljárást.

Az államfő szerdai bejelentésének megfelelően nem vett részt az ülésen, és megismételte: lemond, ha felfüggesztik, és azonnal előrehozott elnökválasztást kezdeményez.

Traian Basescu arról is beszélt, hogy álláspontja szerint beláthatatlan következményei lesznek Románia számára, ha pusztán politikai okokból ellene szavaz a parlament.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az ügyészség kérte Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését

Az ügyészség kérte Hankó Balázs, Seszták Miklós és Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését

Hankó Balázs mentelmi jogát az NKA-ügyben, Seszták Miklósét a Volán-ügy miatt kérték ki, Magyar Péter esetében pedig lopás bűncselekménye miatt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×