Infostart.hu
eur:
354.96
usd:
311.72
bux:
139257.64
2026. június 30. kedd Pál

A britek iraki csapatkivonást terveznek

A brit miniszterelnök a hírek szerint bejelenti az Irakban állomásozó brit csapatok kivonásának menetrendjét. Tony Blair 7000 fő kivonásáról tesz bejelentést, akik jelenleg Irakban szolgálnak.

A BBC tudósítója azt mondta, hogy 1500 ember néhány hónapon belül hazatérhet, karácsonyig pedig a hazatérők száma eléri a háromezret.

A Downing Streeten nem erősítették meg a brit közszolgálati médium értesülését, az azonban kiszivárgott, hogy ha az iraki helyzet rosszabbra fordul, akkor a csapatkivonás lassulhat.

A miniszterelnök szóvivője csak annyit mondott: a kormányfő döntését a parlamentnek kell megerősítenie.

A liberális párt vezetője, Sir Menzies Campbell azt mondta: ha a hír igaz, az igen örömteli. A csapatkivonás szükségességének bejelentése azonban a politikus szerint nem elegendő. Meg kell jelölni a céldátumot is, amikorra az összes brit katona hazatérhet. Szerinte ennek október végéig meg kell történnie.

George W. Bush, az Egyesült Államok elnöke nemrég jelentette be, hogy újabb 21 ezer katonát küld Irakba. A Fehér Ház szóvivője arról számolt be, hogy miközben Nagy-Britannia egy erős csapatot tart fenn Irak déli részén, mindkét ország azt reméli, hogy a helyi erők egyre inkább képesek lesznek arra, hogy maguk tartsák fenn a rendet az országban.

Irakban 2003 márciusa óta 132 brit katona vesztette életét.

Címlapról ajánljuk
Tóth Tamás: mindenütt veszélyben az eddigi hőmérsékleti rekord

Tóth Tamás: mindenütt veszélyben az eddigi hőmérsékleti rekord

Az európai kontinensen az elmúlt napokban egészen meglepő helyeken, az Atlanti-óceán közelében is történelmi hőmérsékleti rekordok születtek, ami korábban elképzelhetetlennek tűnt – mondta az InfoRádióban a HungaroMet meteorológusa. Kiemelte, hogy a napokban trópusi éjszakák sorozata volt Európa nyugati és középső területein, ami a 20 Celsius-fok feletti minimum hőmérsékletet jelenti, és ez Magyarországon is abszolút jellemzővé vált.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×